2p

Az energiaárak drasztikus drágulása miatt október végén ideiglenesen bezárt 364 posta közül mindössze 45 szüneteltetését oldották fel.

Az Európát sújtó energiaválság miatt az egyes országok és a vállalatok rendkívüli takarékossági intézkedéseket vezettek be szerte a kontinensen, ez alól a Magyar Posta sem jelentett kivételt - olvasható az MTI-nek eljuttatott közleményből.

A postahelyi ellátottságot nemzetközi szinten is kiemelkedőnek tartják. Fotó: posta.hu
A postahelyi ellátottságot nemzetközi szinten is kiemelkedőnek tartják. Fotó: posta.hu

A társaság október végén jelentette be, hogy az energiaárak drasztikus drágulása miatt posta működésének szüneteltetésére kényszerült. Az önkormányzatokkal folytatott intenzív tárgyalások értelmében abban az esetben, ha az érintett települések vállalták, hogy az adott posták üzemelésére vonatkozó szolgáltatásért előre meghatározott díjat fizetnek, úgy megállapodás született a postahelyek további működtetéséről. Ennek eredményeképpen 32 településen összesen 45 szüneteltetését oldotta fel a Magyar Posta Zrt.

Tekintettel arra, hogy a háború és az energiaválság tartósan elhúzódik, a vállalat vezetése megvizsgálta a jelenleg szünetelő posták további működtetésének lehetőségeit. Az elmúlt években jelentősen megváltoztak az ügyfélszokások, egyre kevesebb levél és csekk feladása történik postahelyeken. Az eddigi tapasztalatok alapján ezért a meglévő, jelenleg is működő több mint 2200 szolgáltatóhely az ügyfélforgalmat megfelelően kezeli.

A Magyar Posta Zrt.-nél megállapították, hogy a 2200 hely fenntartásával továbbra is lényegesen túlteljesíti a jogszabályi kötelezettségeit, hiszen az előírtnál mintegy 600 postával több áll az ügyfelek rendelkezésére. Ez a postahelyi ellátottság nemzetközi szinten is kiemelkedő, miközben a háború és az energiaválság miatt a társaság működtetésének költségei továbbra is jelentősek. Mindezeket figyelembevéve a Magyar Posta Zrt. azt a döntést hozta, hogy nincs lehetőség az ideiglenesen szünetelő posták újranyitására.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!