3p

Most egy hadikikötő előkészítését nyerte el egy pályázaton - majdnem két milliárd forintért.

Alig aludta ki magát a NER egyik oszlopos tagjának számító TERRA-LOG Mélyépítő Kft. a Fidesz elsöprő választási győzelme után, máris újra kitűnő hírt hozott neki a villámposta, amit sokan emailnek hívnak: első helyezett lett a cég a Honvédelmi Minisztérium (HM) pályázatán és bezsebelhet a munkáért nettó 1,817 milliárd forintot - derül ki az uniós közbeszerzési értesítő április 6-án feladott, majd április 11-én közzétett hirdetményéből.

Magyar katonák tavaly ősszel amerikai hadihajók fegyverzetével is megismerkedhettek a Dunánál. Fotó: MTI
Magyar katonák tavaly ősszel amerikai hadihajók fegyverzetével is megismerkedhettek a Dunánál. Fotó: MTI

Mit kell ennyi pénzért elvégeznie? Bontási, terep-előkészítési és eltakarítási munkákat a honvédség meg nem nevezett hadikikötőjében és környékén. A határidő nem ismeretes.

Ballainé Krikker Zsuzsánna dandártábornokkal, a HM Védelemgazdasági Hivatalának főigazgatójával kellett tartani a kapcsolatot és a kármentesítésre kellett koncentrálni a pályázati anyagban.

Nem túl gyors, de célratörő lehetett a pályázat és a benyújtott anyag, hiszen a kiírás szerint a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárásról volt szó. Ez az eredeti felhívás még tavaly ősszel történt, majd idén március elején zárták le az eljárást. 

Egy versenytársa volt a kft-nek, ám ennek a nevét nem hozták nyilvánosságra. Azt viszont megtudtuk, hogy a bírálati szempontoknál egyetlen fontosat emeltek ki: azt, hogy a legalacsonyabb ajánlat nyerjen. A HM szerint valószínű, hogy a vállalat alvállalkozókat fog igénybe venni a szerződés teljesítéséhez. Azt már mi tesszük hozzá, hogy ezek vélhetően a társaságnak már korábban is bedolgozó cégek lesznek, ha a kft. szükségét látja bevonni másokat is a kivitelezésbe.

A 2008-ban 20 millió forinttal alapított társaság fő tevékenysége a szennyeződés-mentesítés és hulladékkezelés. Vagyis tökéletesen megfelel az elvégzendő feladathoz. Utolsó ismert beszámolója szerint 2020-ban nettó 1,7 milliárd forintos bevételt hozott össze a 35 fős csapat. Most tehát ezzel az egyetlen megbízással sikerült az egész tavalyi összeget meghaladni. És még csak áprilisnál tartunk. 

A győztes kapcsolatrendszere elég kiterjedt ehhez. Az atlatszo.hu 2021 októberében megírta, hogy addig 50 milliárd forint értékben nyert el közbeszerzéseket. A kft. 2020-ban került Mészáros Lőrinc érdekeltségébe azzal, hogy a gázszerelő megszerezte a kft. anyacégét, a hulladék-kezelésben jártas Envirotis Zrt-t., de a felcsúti milliárdos egy év után túladott rajta. A cég akkor kilőtt a piacon, és 2021-ben a megelőző év forgalmának már közel harmincszorosát nyerte el állami tendereken. 

A kft. végső tulajdonosa Mészáros bizalmasa, Halmi Tamás, akinek karrierje a bicskei földhivatalban indult, majd a cégbirodalmat építő egykori felcsúti gázszerelő több cégében volt vezető tisztségviselő, mára azonban látszólag minden üzleti kapcsolatot megszakított a miniszterelnök barátjával - írta a portál.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!