3p

Az iváncsai üzem több száz dolgozóját küldték el pénteken.

Az iváncsai akkumulátorgyár több száz dolgozót, főként kölcsönzött munkaerőt és vendégmunkásokat bocsátott el váratlanul, ami mögött az elektromos autók iránti kereslet európai visszaesése állhat - számolt be az RTL.

Az iváncsai akkumulátorgyár dolgozói és a Magyar Vegyipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) is arról számoltak be, hogy pénteken több száz munkavállalót bocsátottak el azonnali hatállyal.

Első körben a kirgiz dolgozók talpára kötöttek útilaput
Első körben a kirgiz dolgozók talpára kötöttek útilaput
Fotó: SK On Hungary

A gyárban jelenleg tesztüzem zajlik, a teljes körű termelés még nem kezdődött el. Az elbocsátott dolgozók egy része munkaerő-kölcsönző cégen keresztül került a gyárba. Az egyikük így nyilatkozott az RTL Híradónak:

Délután kettőkor jött a műszakvezetőnk. Kiabált, hogy jöjjön mindenki ide, mert baj van. 

A dolgozó szerint ekkor mondták meg nekik, hogy ki vannak rúgva.

A Magyar Vegyipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke, Székely Tamás szerint már korábban is voltak tárgyalásaik a cég vezetésével, a bérek ügyében. Akkor azt az ígéretet kapták, hogy a saját alkalmazottjaikat nem fogják elbocsátani, de a dolgozók közül többen is aggódva járnak be dolgozni, attól tartva, hogy őket is elbocsátják majd. Információk szerint eddig elsősorban kirgiz állampolgárságú munkavállalókat küldtek el.

Értesüléseink szerint a magyar vezetőség jelenleg is lobbizik azért, hogy magyar munkavállalók ne legyenek elküldve, most az első körben az összes kirgiz kollégát bocsájtották el – tudta meg az RTL az egyik ott dolgozótól. Ám az iváncsai dolgozók úgy tudják, hétfőn folytatódnak az elbocsátások.

Az RTL azzal kapcsolatban kereste a gyárat, hogy pontosan hány dolgozótól válnak meg és miért, de kérdéseikre egyelőre nem kaptak választ.

Bod Péter Ákos, a Klasszis Média Lapcsoport állandó szerzője szerint az elbocsátások hátterében az állhat, hogy Európában jelentősen kevesebb elektromos autót értékesítenek, mint amennyire számítottak, ezáltal csökken a gyártósorokon dolgozó munkaerő iránti igény. Sajnos az a magyar iparpolitika, ami az összeszerelő üzemmé tette ezt az iparágat, ez most megbosszulja magát, mert a kockázat az Magyarországon van – fogalmazott a volt jegybankelnök.

Frissítés:

Cikkünk megjelenése után a Külgazdasági és Külügyminisztérium az MTI alábbi hírének leközlésére kérte lapunkat:

Egyetlen magyar munkavállalót sem érintenek az SK Innovation elbocsátásai. Paczolay Máté arra reagált, hogy Komjáthi Imre országgyűlési képviselő, az MSZP társelnöke az MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében azt írta: a kormány kiszolgáltatja a munkaerő-kölcsönzésben érdekelt üzleti köröknek a magyar munkavállalókat. A külügyi szóvivő elmondta: az SK Innovation gyárában egyelőre próbaüzem zajlik, amely időszak alatt átmeneti keresletcsökkenés volt tapasztalható a világpiacon. Az SK Innovation ezért a munkaerőkölcsönzésen keresztül foglalkoztatott külföldi munkások elbocsátása mellett döntött. A döntés a vállalat saját alkalmazásában álló munkavállalókat nem érintette, az elbocsátottak kizárólag harmadik országbeli dolgozók voltak - közölte. Paczolay Máté kiemelte: a jövő az elektromos autózásé. Azon országok gazdaságai lesznek a legerősebbek, ahol a jövő iparágának legnagyobb gyárai épülnek, pont olyanok mint az SK Innovation iváncsai üzeme - tette hozzá. A külügyi szóvivő azt mondta, a zöldenergia a gazdaság, a magyar gazdaság jövője is. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!