2018. július 11. 19:20
mfor.hu

Napjaink labdarúgásának legnagyobb médiaérdeklődéssel kísért játékosa kétségkívül Christiano Ronaldo. A portugál csillag klubváltása minden szempontból komoly pénzeket mozgathat meg.

A szakértők szerint azáltal, hogy Ronaldo elhagyja a Real Madridot, és az olasz Juventushoz szerződik, komoly mozgások indulhatnak majd el a piacon. Az öregedő szupersztárjától megváló spanyol alakulat az utóbbi évtizedekben igazi kirakat csapat volt, amely igyekezett mindig felhalmozni a legnevesebb és legjobb focistákat. Gareth Bale rekordösszegű igazolását követően ugyan az utóbbi néhány évben komoly transzferek nélkül tudták le a nyári időszakot, ám ez most szinte biztosan változni fog.

A Real nagyon erős kerettel rendelkezik, de megszokhattuk már, hogy ők több mint egy csapat, hiszen mindig a rivaldafénybe törnek. Éppen ezért, na meg a CR7 által termelt elképesztő mennyiségű gól miatt mindenki azt várja, hogy egy sztárral bővül hamarosan a létszám. Érdekesség, hogy a sajtó már Christiano Ronaldo eladása előtt cikkezett arról, hogy a Real szeretné megszerezni Neymart, és felröppentek olyan pletykák is, hogy a brazil csatár csapattársát Kylian Mbappét vennék meg a PSG-től. A Madridi csapat ugyan cáfolta ezeket a pletykákat, amire újabb neveket dobott be a sajtó, az angol gólvágó Harry Kane és a belgák játékmestere Eden Hazard nevével találkozhatunk a leggyakrabban.

Ronaldo klubváltása százmilliókat mozgathat meg a teljes piacon Ronaldo klubváltása százmilliókat mozgathat meg a teljes piacon


Bárkit is vesz meg a Real szinte biztos, hogy egy ilyen nagyságrendű transfer további játékosmozgásokat generál majd. Érdekesség, hogy az sportközgazdászok véleménye eltér a piac várható nagyságrendet illetően. Vannak, akik úgy vélik, még jó ideig nem lesz a tavaly nyári átigazolási szezonhoz hasonló, amikor Neymar irreálisan magas 222 millió eurós átigazolási díja, és az, hogy annak felét még gyorsan elköltötte a Barca, túl magasra húzta fel a piacot. Az óvatos várakozásokat támaszthatja alá talán az a tény is, hogy az idei világbajnokságon nem igazán voltak radar alatti játékosok, akik kiemelkedő teljesítményük révén hirtelen több klub számára is érdekesek lettek volna.

Mások viszont úgy gondolják, Ronaldo amolyan első dominó volt, ami az átigazolási időszak elején eldőlt, így a többi csapatnak most tengernyi ideje lesz a pénzét szórni. Az igazság talán valahol középen lehet, hiszen ha a Real új edzője egy új sztárt szeretne, akkor biztosan nem lesz probléma, hogy bőven 100 millió euró összeget fizessenek érte. Az sem mellékes, hogy több nagyon gazdag klub vág neki a következő szezonnak új trénerrel, a Real mellett a német Bayern München, míg Angliában az Arsenal és a Chelsea is. Az új vezetők pedig rendre igyekeznek saját elképzelésükre szerint átalakítani a kereteket, ami komoly költéssel szokott járni. Azt is érdemes figyelembe venni, hogy a Premier League csapatok a közvetítési díjak miatt egyre nagyobb összegekből gazdálkodnak, aminek egy része a játékospiacon csapódik le.

Az angolok várhatóan idén is nagyon sok pénzt költenek majd el, és meglepő lenne, ha nem a Premier League csapatai áldoznának játékosokra idén is a legtöbbet. Tavaly egyébként 1500 millió euró értékben vettek játékosokat az angol élvonal klubjai.

Az is érdekes lesz, hogy csak a Juventus vagy a Serie A is tud profitálni Ronaldo megszerzéséből. A torinói gárdának a piacok már megelőlegezték, hogy a 100 millió eurós átigazolási díj mellett a portugál aranylabdás fizetésére is évi 30 milliót költő klub a magas költségek ellenére is jól jár. A múlt héten, amikor több forrás is egybehangzóan állította a Real és a Juve között létrejövő tranzakciót, az olasz csapat részvényei elszálltak a milánói tőzsdén. CR7 médiaértékét a Forbes magazin 1 milliárd dollárra becsüli, így ha a közeljövőben valami miatt nem törik ketté a karrierje, akkor a jegyeladásokból, mezekből, és szponzori bevételekből gyorsan megtérülhet a rá fordított összeg.

Ha az olasz bajnok mellett más csapatok is jól tudják kihasználni a várhatóan fokozódó médiaérdeklődést, akkor ott is növekedhetnek a (tévés és szponzori) bevételek, ami tovább növelheti a piac volumenét a jövőben.