2019. október 17. 14:04

A két éve alapított MikroCredit Zrt. kénytelen 420 millió forintos jegyzett tőkéjét 50 millióra csökkenteni, miután 2018-ban közel 1 milliárdos veszteséget szenvedett el.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) június 28-ai határozatában kötelezte a MikroCredit Zrt.-t, hogy legkésőbb július 15-éig feleljen meg a saját tőke mértékére vonatkozó jogszabályi előírásoknak. Ez az utalás a Polgári Törvénykönyv azon kitételére vonatkozhatott, miszerint egy részvénytársaság köteles intézkedni, ha a saját tőkéje veszteség következtében az alaptőke kétharmadára csökkent.

Habony Árpád Shabtai Michaelivel. Fotó: átlátszó.hu Habony Árpád Shabtai Michaelivel. Fotó: átlátszó.hu

Márpedig a MikroCredit saját tőkéje egymást követő két évben is alacsonyabb lett a jegyzett tőkéjénél, amely 2017 decembere óta 420 millió forint, ennyire emelkedett ugyanis a 2016. júliusi alapításkori 60 millióról. A cég 2017-es, közel 83 millió forintos vesztesége miatt a saját tőkéje 338,5 millió lett. Ez a mínusz még viszonylag magyarázható is, hiszen a cég alig három és fél hónappal a tavalyelőtti évzárás előtt kezdte meg működését, mivel csak az alapítását követően egy évvel később, 2017 szeptemberében jegyezte be a cégbíróság. Ám első teljes üzleti évét, a 2018-ast már közel 1 milliárdos bukóval hagyta maga mögött, aminek következtében a saját tőkéje 78 millióra olvadt.

A MikroCredit Zrt.-t 2016 júliusában alapította egy grúz cég, a Tbilisziben bejegyzett Hungarian Georgian Investments Co LLC. A cégiratokban 2017. szeptember közepétől november elejéig igazgatósági tagként, azt követően pedig a mai napig más munkavállalóként feltüntetett Varlami Rekhviashvili testvére Irakli Rekhviashvil bankár, Grúzia volt gazdasági minisztere. Rekhviashvili rajta volt azokon a felvételeken, amelyeket az Index 2016 júniusában rögzített a Rogán köreihez tartozó Kertész Balázs ügyvéd irodája előtt. Ahol a letelepedésikötvény-bizniszben is érdekelt és a hvg.hu szerint Habony Árpáddal jó kapcsolatokat ápolt Shabtai Michaelivel és Nika Gilauri volt grúz kormányfővel arról beszélgettek, hogy a magyar állami Eximbank hitelével erőműépítési projektbe fognának Magyarországon. 

A magyar piacon alig egy éve elsőként jelent meg a MikroCredit a teljeskörű online folyamaton keresztül – az igényléstől a folyósításig – nyújtott hiteltermékeivel, amelyekkel kis összegű kölcsönt nyújt 25 ezer és 300 ezer forint közötti értékben.

Egy július elejei – most már tudjuk, rögvest az MNB határozatának meghozatalát követően összetrombitált– sajtótájékoztatón Sárközi Zoltán, a MikroCredit ügyvezető igazgatója azt jelentette be, hogy mintegy 1,5 millió euró értékben (azaz közel félmilliárd forint értékben) bocsátanak ki zárt körben kötvényeket. Azt viszont lapunk kérdésére már nem volt hajlandó elárulni, hogy kik jegyezték le a kötvényeket, és azoknak mik a kondícióik (kamat, futamidő).

Így utólag arra lehet következtetni, hogy a kötvények eladásából befolyó pénzzel kívánták betömni a saját tőkén keletkezett lyukat. Az, hogy szeptember 12-én mégis 370 milliós tőkeleszállításról döntöttek, arra utal, hogy a kötvénykibocsátásból nem lett semmi, vagy ha az mégis megvalósult, abból nem jött össze annyi, amennyi elegendő lett volna a veszteség miatti tőkerendezéshez. Ezzel kapcsolatban megkerestük a MikroCreditet, amint válaszolunk, azt azonnal közöljük.

3 millió forintból mindent elérhetsz

A céljaidhoz elég lenne 3 millió forint? A legjobb személyi kölcsönökkel felújíthatod a lakásod, lecserélheted az autód, de saját vállalkozásodat is beindíthatod. Használd személyi kölcsön kalkulátorunkat és legyen tiéd a legkedvezőbb hitel a törlesztőrészlet nagysága alapján: a CIB Bank Előrelépő személyi kölcsönének 60 654 forint a havi törlesztőrészlete, a THM pedig 8,17 százalék, de szintén kedvező a Raiffeisen Bank ajánlata: a törlesztőrészlet 60 757 forint, a THM pedig 8,92 százalék. A Cetelem Saját Ritmus kölcsönt 61 767 forintos törlesztőrészlettel és 9,47 százalékos THM-mel érhetjük el. A Budapest Bank Prémium kölcsöne havi 64 152 forintos törlesztőrészlettel és 10,50 százalékos THM-mel lehet a miénk. További ajánlatok, esetleg nagyobb hitelösszeg érdekel? Használd ezt a hitelkalkulátort!