2018. július 18. 15:39
mfor.hu

A techcég szerint nem hogy korlátozzák a piaci versenyt, még serkentik is, azzal, hogy az Androiddal alternatívát kínálnak az Apple iOS-ával szemben.

Közleményben reagált a Google az Európai Bizottság szerdai döntésére, mellyel a testület 4,3 milliárd eurós büntetést szabott ki a techóriásra, mert az az ítéletük szerint visszaélt erőfölényével az Android operációs rendszert használó okostelefonokon és tableteken. A Google vezérigazgatója, Sundar Pichai által jegyzett szöveg szerint a határozat figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy az androidos telefonok az iOS-telefonok versenytársai, így valójában több választási lehetőséget teremtenek velük a telefongyártóknak, mobilhálózat-üzemeltetőknek, appfejlesztőnek és fogyasztónak, nem pedig kevesebbet.

Sundar Pichai rámutat, hogy a telefongyártók az Androidot tetszésük szerint bárhogy használhatják vagy módosíthatják, éppen úgy, ahogy azt az Amazon a Fire táblagép és a TV stick esetén tette. Azt is kiemeli, hogy az Androidnak köszönhetően egy újonnan vásárolt telefonra mintegy 40 alkalmazás előre fel van telepítve, és ezek több fejlesztőtől származnak, nem csak attól a cégtől, amelyiktől a telefont vettük. Ha más alkalmazásokat – vagy böngészőket, keresőmotorokat – jobban kedvelünk az előre telepítetteknél, akkor egyszerűen kikapcsolhatjuk vagy törölhetjük őket, vagy választhatunk helyettük más alkalmazásokat.


"Mindig is egyetértettünk azzal a kijelentéssel, hogy egy vállalat növekedése komoly felelősséggel jár. Az egészséges, virágzó Android ökoszisztéma megléte mindenkinek érdeke, és mi már bizonyítottuk, hogy hajlandóak vagyunk változtatni. Aggódunk azonban amiatt, hogy a mai határozat felborítja azt a gondosan kialakított egyensúlyt, amelyet az Androiddal teremtettünk, egyúttal nyugtalanító jelzés is, amely a szabadalmazott rendszerek favorizálását vetíti elő a nyílt forráskódú platformok rovására.

A gyors innováció, a széles választék és a csökkenő árak mind az erős verseny klasszikus jelei, és az Android mind a hármat lehetővé tette. A ma meghozott határozat elutasítja az Androidot támogató üzleti modellt, ami több választási lehetőséget teremtett mindenki számára, nem kevesebbet."

- írja Sundar Pichai, majd mindezek után azzal zárja a közleményt, hogy a Google-nak "szándékában áll" fellebbezni az Európai Bizottság határozata ellen.