3p

Több ponton módosulhat a versenytörvény, új hatásköröket kaphat a GVH.

Még hatékonyabb lehet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyvédelmi tevékenysége, az igazságügyi tárgyú törvények módosítása keretében ugyanis számos ponton módosulhat a versenytörvény is - tájékoztatta a versenyhatóság szerdán az MTI-t.

Meglesz a jogalap a Spar életébe való még nagyobb beleszólásra
Meglesz a jogalap a Spar életébe való még nagyobb beleszólásra
Fotó: Depositphotos

A közleményben kiemelték, hogy a törvénytervezetben - számos egyéb, a GVH hatáskörét, illetve feladatellátását hatékonyabbá tévő módosítás mellett - szerepel az "alapvető jelentőségű vállalkozásra" vonatkozó rendelkezés. Azt azonban nem tudni, hogy mi minősül ilyen vállalkozásnak, erről egyetlen szót sem ír a távirati iroda.

Más források szerint azonban ez önkényes kijelölés lesz és a cégek között lehetnek olyanok, amelyeknek a működésébe ilyen formán is beleszólna a kormányzat. Azt már mi tesszük hozzá, hogy köztük lehetnek kiszemelt külföldi cégek is, amik nem a kormány szája íze szerint nyilatkoznak vagy működnek, mint például a Spar.

A GVH a mostani közlemlényében azt írta, hogy a tervezett új hatásköre német mintán alapul. A német versenytörvény alapján a német versenyhatóság jogosult kijelölni olyan vállalkozásokat, amelyek piacokon átívelő kiemelkedő jelentőséggel rendelkeznek. Azt, hogy a kijelölés során milyen szempontokat kell figyelembe vennie a hatóságnak, a német versenytörvényben is egy példálózó felsorolás határozza meg. A kijelölt vállalkozás számára kiszabható kötelezettségek is nagy mértékben megegyeznek - ismertette a versenyhivatal.

Hozzátették, hogy hasonló, a tulajdonosi jogokat érintő jogosítványok találhatók a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvényben, a hatásköröket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) gyakorolja. A törvénytervezetben szereplő rendelkezés sem más külföldi versenyhatóság eszköztárában, sem hazai szinten más hatóság vonatkozásában nem példa nélküli - magyarázkodott a GVH.

Az előírható kötelezettségek indoka a GVH szerint az, hogy

az alapvető jelentőségű vállalkozás mindennapi működését hátrányosan érintő belső vagy külső ok miatt olyan piaci helyzet állhat elő, amely a verseny meglévő szintjének fenntartása és a versenytorzítás elkerülése érdekében beavatkozást igényelhet a hatóság részéről - közölte állásfoglalását a versenyhivatal.

A közlemény idézi Rigó Csaba Balázst, a nemzeti versenyhatóság elnökét, aki úgy fogalmazott:

"a versenytörvény módosítására irányuló törvényjavaslatban a jogalkotó messzemenőkig szem előtt tartotta a jogállamisági szempontokat a tisztességes piaci verseny és a magyar fogyasztók védelme érdekében. Az új hatáskör vonatkozásában is maradéktalanul érvényesülnek a garanciális biztosítékok, hiszen az alkalmazás feltételei kizárólag versenyfelügyeleti eljárásban dőlhetnek el, továbbá a kijelölő és kötelezettséget meghatározó független versenytanácsi határozattal szemben közigazgatási per indítható" - hangsúlyozta.

A GVH által gyakorolható, alapvető jelentőségű vállalkozássá történő minősítést, és az ilyen vállalkozásra nézve kötelezettség kiszabását a tisztességes gazdasági verseny feltételei fennállásának és az ezt elősegítő egészséges piacszerkezetnek a biztosítása, továbbá a fogyasztók jogainak védelme teszi szükségessé. Az alapvető jelentőségű vállalkozásra vonatkozó rendelkezés a további, a törvénytervezetben szereplő módosítások mellett a tisztességes piaci versenyhez és a magyar fogyasztók hatékony védelméhez járulhatnak hozzá - írták a közleményben.
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!