3p

Megfizetteti az ellenállást a kormány.

Lázár János nyílt hadüzenetet küldött a Sparnak a Portfolio csütörtöki építőipari konferenciáján. Azt mondta, hogy nem tűri a kormány a fenyegetéseket a Spartól, amely a "korrumpált osztrák sajtón keresztül" üzent a kormánynak.

Lázár Jánosnak nagyon a bögyében vannak a külföldi multik
Lázár Jánosnak nagyon a bögyében vannak a külföldi multik
Fotó: Vasutasok Szakszervezete

"Most, hogy az osztrák fűszeres-közértes, a Spar így viselkedett, felvetettem a kormányban, hogy ne tűrjük tovább a hazudozást, alaptalan állításokat tőlük, s inkább vegyük meg őket szőröstül-bőröstül" - mondta.

Az építési és közlekedési miniszter ugyanakkor magát is korrigálva egyértelművé tette, hogy nem kiszorítani akarja az osztrák céget és általában a külfödi multikat, hanem rászorítani őket arra, hogy "tiszteljék az itteni embereket, fogyasztókat, a kormányt, az országot, ahol óriási extraprofitot termelnek."

"A Sparral szemben is tudunk úszni. A cég meg fogja fizetni az árát annak, amit az elmúlt napokban tett" - jelentette ki harcias beszédében Lázár.

A Spar és a multik elleni kirohanást az ismert kormányzati szuverenitásvédelmi szólamokkal vezette fel. Azt mondta, hogy a gazdasági szuverenitás megteremtése nélkül nincs politikai szuverenitás. 

"Nem a tőkével van a problémánk, hanem azzal, hogy a multik beavatkoznak, leuralják az országot és extraprofitot termelnek, amit kivisznek" - fűzte hozzá. Ehhez képest pár mondattal később azt mondta, hogy három nagy fejlesztési irányt kell követni: az autóipart, a hadiipart és az élelmiszeripart kell nagy lendülettel támogatni. Az ellentmondás abban van, hogy azt mondta:

"Azt akarjuk, hogy a három nagy német autógyár minél drágább autókat gyártson és minél nagyobb profitot érjen el."

Lázár János nem mulasztotta el ostorozni a 2010 előtti szocialista-liberális kormányokat. Megismételte azt a régóta hangoztatott fideszes véleményt, hogy azok úgymond szeretetet vettek, eladták az országot. Ezzel szemben a Fidesz által vezetett kormányok a honi cégeket hozták helyzetbe.

A miniszter félórás beszéde végén tért rá a konferencia témájára, vagyis az építésgazdaságra. Elmondása szerint Varga Mihály pénzügyminiszter mellett most már "Nagy Mártontól is kapom a pofonokat", vagyis újabb beruházások leállítását vagy elhalasztását kérték. Konkrétumokat nem mondott, inkább rátért arra, hogy a kormány szabályozással tudja megvédeni a magyar cégeket  az EU-val szemben, amely blokkolja a Magyarországnak járó pénzeket, s szerinte a német, francia és osztrák építőipari vállalatok, köztük a Strabag, ezen kívül a Spar és más élelmiszeripari multik, valamint pénzügyi szolgáltatók érdekeit védi nálunk is.

A szabályozásról szólva megismételte a tavaly év végén, az ÉVOSZ konfereciáján elmondottakat. Ezek szerint az elfogadott új építészeti és építési törvények célja a kiszámíthatóbb és átláthatóbb állami építésberuházási tevékenység megteremtése. Lázár János a magán építőipari cégekhez hasonló szigort ígért az állami beruházásoknál.

"Nem az a kérdés, hogy tovább feltőkésítsük-e a nemzeti építőipari cégeket, hanem az, hogy miként tudunk együttműködni velük a korábbiakhoz képest sokkal jobb minőség elérése érdekében. Ugyanakkor nem tudok senkinek extraprofitot ígérni, mert egyszerűen nincs miből" - zárta szavait a miniszter.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!