1p

Erős évet zárt a fideszes országgyűlési képviselő, Bajkai István Aponius Consulting Kft. nevű cége.

A 444 szúrta ki, hogy az Orbán-család korábbi ügyvédjeként elhíresült honatya érdekeltsége ugyanis a koronavírus-járvány ellenére megötszörözte a forgalmát 2021-ben, a nyeresége pedig közel nyolcszorosára nőtt egy év alatt.

A közbeszerzési eljárások lebonyolításával, szakértésével és ezzel kapcsolatos tanácsadással foglalkozó cég a 444 cikke szerint 2020-ban 576,8 millió forgalmat bonyolított, ezt 2021-ben sikerült 2,8 milliárd forintra felturbózni. A nyeresége a szerény 58,3 millió forintról a sokkal csinosabb 449,4 millió forintra ugrott.

Jól ment Bajkai István cége. Fotó: MTI
Jól ment Bajkai István cége. Fotó: MTI

A cég alapítói határozatából az is kiderült, hogy a „a társaság pénzügyi helyzete lehetővé teszi, hogy az alapító részére a 2021. évi beszámoló alapján, valamint az előző évek eredménytartalékából osztalék kerüljön kifizetésre”. A cikk szerint Bajkai István élt is ezzel a lehetősséggel, így összesen 341,1 millió forint osztalék kifizetéséről született döntés. Ezt legkésőbb június 30-ig kell kifizetnie a cégnek.

(444.hu)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!