Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
MTI

Gumikesztyűgyártás jön Kiskunfélegyházán, 3D nyomtatás Vecsésen, fokozott fertőzésveszélyben használható berendezések előállítása Budakeszin, jelentette be Varga Mihály.

Több mint 5 milliárd forintból indulnak újabb egészségipari beruházások Magyarországon, amelyekhez a vállalkozások több mint 3,8 milliárd forintnyi támogatást kapnak - mondta a pénzügyminiszter pénteken a Facebookra feltöltött videójában, miután aláírta a három érintett cég támogatási szerződését. Varga Mihály közölte, mindhárom cég magas hozzáadott értékű beruházást valósít meg.

A Metris3D Kft. 1,1 milliárd forintos beruházásával gumikesztyűk gyártása indul el hazai alapanyagból Kiskunfélegyházán. A Podiart Kft. 1 milliárd forintos beruházásával 3D nyomtatással előállított orvosi segédeszközöket fejlesztenek majd Vecsésen. A Zorinvest Kft. csaknem 3 milliárd forintos beruházásának köszönhetően pedig fokozott fertőzés veszélyben használható berendezések előállítása kezdődhet meg Budakeszin.

Varga Mihály elmondta, az újakkal együtt már 49 szerződés született az Egészségipari Támogatási Programon belül, és 70 milliárd forintnyi beruházás valósulhat meg.

"A járvány harmadik hulláma előtt állunk, az egészségipari beruházások tehát több oldalról is Magyarország érdekeit szolgálják: egyrészt erősítik hazánk önellátását, új munkahelyeket teremtenek és hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy a gazdaság sikeresen újrainduljon" - fogalmazott a pénzügyminiszter.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.