2p

Jó évük volt 2022-ben a legnagyobb magyar tőzsdecégeknek, amelyek a különadók mellett is bőkezűen honorálták csúcsvezetőik teljesítményét.

Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatójának járandósága a 2022-es rekorderedmény ellenére 29 százalékkal csökkent tavaly, ám így is 284,7 millió forintot keresett az olajtársaság élén, írja a Világgazdaság. Ennek több mint felét, 156 milliót alapbérként vehetett fel a társaság első számú vezetője, amit 800 ezer forintos béren kívüli juttatás egészített ki.

Orbán Gábor, a Richter vezérigazgatója összes juttatása 5,5 millió forinttal nőtt tavaly, így 262,7 milliót tett ki. Ebből 78 milliót adtak a fix juttatási elemek, a teljesítményfügg  elemek pedig 184,7 millió forintot jelentettek.

Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatói pedig 434 millió forintot keresett tavaly a cég élén. A 102,7 millió forintos éves alapbért 13,7 milliós béren kívüli juttatással is megfejelte az MTel, a juttatások közel háromnegyedét azonban – a Richterhez hasonlóan – itt is a teljesítményalapú elemek adták, 317,5 milliót.

A bankokra más közzétételi kötelezettség vonatkozik, ezért Csányi Sándor OTP-vezér esetén csak azt tudhatjuk, hogy a Mol igazgatóságának külsős tagjaként 76,7 millió forintot kapott tavaly, írja a lap.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!