3p

Változtak az elektromobilitás ösztönzési rendszer feltételei, így mostantól a lakosság szélesebb köre juthat elektromos autóhoz állami támogatással. A Budapest Bank autófinanszírozási üzletágának adatai alapján már évek óta növekszik az igény az alternatív hajtásláncú autók iránti kereslet, a bank tavaly indult „zöld autó” finanszírozási programja hatására pedig tovább nőtt az autóhitel-igényléseken belül ezeknek az autóknak az aránya.

Május 20-ától kedvezőbbek lettek a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv keretében elérhető elektromobilitás ösztönzési rendszer feltételei, így mostantól a kisebb és olcsóbb elektromos autókra nagyobb állami támogatás igényelhető. A Budapest Bank tapasztalatai is azt mutatják, hogy az ügyfelek részéről egyre nagyobb az igény az alacsonyabb környezetterhelésű, azaz elektromos és hibrid gépjárművek vásárlása iránt, ezért is örömteli, hogy a megújult állami támogatási rendszer egyre több autóvásárló számára teszi elérhetővé az elektromos gépkocsikat. Amennyiben az autóvásárlási döntés során a gépjárműfenntartás teljes költségét vesszük alapul – ami az egyik legracionálisabb megközelítés –, akkor kijelenthető, hogy a 2,5 millió forintos támogatás mellett a korábbiakhoz képest sokkal szélesebb felhasználói kör számára bizonyulhat helyes döntésnek az elektromos autó beszerzése. 

Illusztráció. Fotó: smart.com
Illusztráció. Fotó: smart.com

Az alacsony környezetterhelésű járművek népszerűségének növekedése miatt vált elérhetővé a Budapest Bank internetes gépjárműfinanszírozási ajánlatai között 2019. május 1-jétől az alternatív hajtásláncú gépjárművek vásárlásához biztosított kedvezményes autófinanszírozás, amely magánszemélyek és vállalkozások számára egyaránt igényelhető, új és használt autók vásárlása esetén is. E program keretében a bankfiókban vagy a Budapest Bank honlapján keresztüli hiteligénylésnél 1 százalék kamatkedvezményt kaphatnak az ügyfelek. A kamatkedvezmény valós értékét a teljes fenntartási költség áttekintése mutatja meg: egy támogatással hatmillió forintért megvásárolható autó 20 százalék önerővel 60 hónapra történő finanszírozása esetén e kamatkedvezmény több mint 150 ezer forintos további megtakarítást jelent az igénylők számára.

A Budapest Bank immár egy éve futó „zöld autó” finanszírozási programja egyértelműen sikeresnek bizonyult. 2018. január 1-jétől a program indulásáig a finanszírozott autók 9 százaléka, a kihelyezett összeg 13 százaléka kötődött hibrid vagy elektromos autóhoz, míg a program indítása óta eltelt időszakban ez az arány 13 és 19 százalékra emelkedett, ami 40 százalék feletti növekedést jelent. A Budapest Bank már a program indulása előtt is erős volt a „zöld” autók kihelyezésében: akkor 43 százalékkal volt a piaci átlag felett a finanszírozott „zöld” autók darabszáma, míg mostanára ez az arány 64 százalékra nőtt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!