3p

A csatatérállamok drámai hajrája rendkívüli izgalmat hozott az USA elnöki posztjáért vívott versenyben. Magyarországon idén először lehetett fogadni az elnökválasztásra, és jelentős számban fogadtak jó érzékkel Trump győzelmére.

Míg az amerikai közvélemény-kutatások alig néhány százalékos különbséget mértek a két jelölt között, a fogadóirodák egyöntetűen és magas aránnyal Donald Trump győzelmét jelezték. A nemzetközi trendeknek megfelelően a hazai Vegas.hu fogadói oldalon is így alakultak a szorzók. A Magyarországra is külföldről érkező nyereményszorzók alapján közel 1,5-ös szorzóval kalkulálhatott az, aki Donald Trump újrázására tette a tétjeit. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy aki 1000 forintot tett a győzelmére, az a hivatalos eredményhirdetést követően 1500 forintot vehet majd kézhez.

Vajon miért látták a fogadóirodák pontosabban Trump esélyeit, mint a közvélemény-kutatások?

Donald Trump két héttel a választások előtt osztotta meg a Truth Social oldalán, hogy a fogadóirodák szerint az ő győzelmi esélye 64, míg Kamala Harrisé csupán 35 százalék. Ebből a különbségből sikerült politikai tőkét kovácsolnia. A fogadóirodák egészen más módszerrel dolgoznak a nyereményszorzók alakításakor, mint a közvélemény-kutatók. A fogadás klasszikus szerencsejáték, ezért a szolgáltatást biztosító cégeknek figyelembe kell venniük, hogy a többség melyik jelölt győzelmére tippel inkább. Ez pedig nem feltétlenül racionális magatartás, a média torzítása is hatással lehet arra, hogy győztesként kire tippelünk, míg az urnáknál csak a saját véleményünk számít, és arra adjuk le a szavazatunkat, aki nekünk a legszimpatikusabb.

A hazai fogadók többsége is Trump győzelmében bízott

A fogadások kapcsán Tulik Ágnes, a Vegas.hu marketingigazgatója a következőket mondta: „A fogadások 63 százaléka Trumpra érkezett, és akadt olyan játékosunk is, aki összességében közel 1 millió forint értékben tett tétet a republikánus elnökjelölt győzelmére. A beérkezett fogadások összértékének pedig 79 százaléka az amerikai elnökválasztással kapcsolatban szintén Trumpra érkezett.”

A nők körében végül NEM volt népszerűbb Harris

Meglepő tény, hogy a nők és a férfiak egyforma arányban, 38 százalékban Harrisre, illetve 62 százalékban Trumpra fogadtak. A korábbi előrejelzések alapján, miszerint a nők nagyobb arányban szavaznak Harrisre, azt is várhattuk volna, hogy ez a trend a fogadásoknál is visszaköszön.

Azt látjuk továbbá, hogy mind a fővárosi, mind a vidéki lakosok körében Trump volt a befutó, de a budapestiek nagyobb arányban fogadtak Harrisre, mint a vidékiek: a fővárosiak 42 százaléka Harrisre, 58 százaléka Trumpra fogadott, míg vidéken ez az arány 37, illetve 63 százalék.

A fiatalok körében tarolt Trump

A legnagyobb arányban, 72 százalékban a 18–29 évesek fogadtak Trumpra, és csak a 60-69 éves korosztályban volt Harris a favorit.

Egyre népszerűbb trend, hogy már nemcsak a klasszikus sporteseményekre fogadnak az emberek, hanem keresik az egyéb közéleti eseményeket, amelyek foglalkoztatják őket, amelyek különböző elemeire fogadhatnak, mint például egy nemzetközi díjátadó győztesére vagy egy szuperkoncert kezdődalára.

Vegas.hu az amerikai elnökválasztás után több más szórakoztató és közéleti témájú fogadással készül. Magyarországon ez egy merőben új fogadási forma, amely először teszi a szórakoztató és a kiszámíthatatlan kimenetelű világeseményeket még inkább átélhetővé.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!