2p

Megszületett a megállapodás a 2024-es bérekről a Sparnál. 

A Spar Magyarország és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) sikeresen megegyezett a 2024-es bérekről. A megállapodás szerint a 13. havi juttatás, a hűségprogram és a munkavállalók 15 százalékos vásárlási kedvezménye továbbra is megmarad. A bérfejlesztést a vállalat idén is kizárólag saját forrás felhasználásával valósítja meg - közölte a boltlánc. 

Januártól a cég új bérstruktúra bevezetéséről döntött, ennek eredményeként a bolthálózatban dolgozók alapbére átlagosan 10-24 százalékkal emelkedik. Így az áruházakban munkatársak legalacsonyabb alapbére bruttó 365 ezer forint lesz. A gazdasági szempontból jelentős térségekben, valamint a kiemelkedő teljesítményt nyújtó üzletekben a legalacsonyabb bruttó alapbér - pénztáros és eladó munkakörökben - pedig 435 ezer forintot tesz ki. Az üzletek méretétől, forgalmától és üzleti teljesítményétől függően az áruházi középvezetők (ide tartoznak a szupermarketes részlegvezetők vagy a boltvezető-helyettesek) alapbére ezzel egy időben a bruttó 420-950 ezer forintra rúghat.  

„2017 és 2023 között 57,3 milliárd forint értékű bérfejlesztést hajtottunk végre saját forrásból. Erre a célra 2024-ben 17 milliárd forintot fordítunk" – mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!