2p

Az Auchan Magyarországnál szeptember 1-től Balogh Gabriella teljesítményért felelős igazgató veszi át a pénzügyi igazgatóságot a távozó Polgár Gergelytől - közölte a boltlánc. 

Balogh Gabriella hét éve tagja az Auchan Magyarország vezető testületének, eddig a Teljesítmény Igazgatóságot vezette. Szeptember 1-től a pénzügyi igazgatói feladatok is irányítása alá tartoznak majd.

A szakember 1997-ben kezdte pályafutását a budaörsi Auchanban kereskedelmi menedzserként, majd a kontrolling területén dolgozott. Nemzetközi tapasztalattal is rendelkezik, ugyanis 2020-tól Franciaországban az Auchan Retail Corporate Operatív Teljesítmény, Kockázat és Belső Ellenőrzés igazgatójaként tevékenykedett. 2022-től a Teljesítmény Igazgatóságot irányította a management tagjaként, ez bővül most ki a pénzügyi terület vezetésével.

“A pénzügyi terület kiemelt fontosságú az Auchan Magyarország életében. Megtiszteltetés számomra, hogy én vezethetem, az eddigi karrierutamra és tapasztalatomra alapozva. Az átláthatóság és törvényi szabályozások teljeskörű betartása mellett célom, hogy munkatársaimmal biztosítsuk a vállalat pénzügyi stabilitását a változó piaci körülmények között” – mondta Balogh Gabriella.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!