2p

Új körhöz érkezett a Paks II-höz kapcsolodó beszerzések sora, a megjelent tender szerint a beruházást kivitelező vállalat most felhő alapú projektmenedzsment szoftvereket venne a paksi irodájába.
 

A tenderen megvásárolt programok a paksi ipari parkba kerülnének, az új blokk építését bonyolító, orosz tulajdonú ASZE Mérnöki Vállalat Rt. irodájába.

„Menedzseljen akármekkora projekteket ezzel a felhő alapú, könnyen használható megoldással.” – ígéri a gyártó Oracle honlapján arról a Primavera nevű programról, amire most kiírták a tendert az oroszok. Az erről megjelent dokumentum szerint a maximális összeg, amit a négy, határozatlan ideig érvényes licenszű szoftverért, valamint az egy éven át történő frissítésekért és technológiai segítségért fizetnének, valamennyivel több mint 1 millió rubel, azaz átszámolva 4,645 millió forint.

A tendert kiíró, szeptember 16-án megjelent dokumentumból az kitűnik, hogy a pályáztató még 3 napig, szeptember 26-ig fogadja az ajánlatokat, majd végleges eredményt legkésőbb október 28-án hirdet.



Még júniusban írtunk arról, hogy elkezdődött a felvonulási épületek kivitelezése, a leendő atomerőmű területén a projekt első szakaszában összesen több mint 80 kiszolgáló épület létesül, irodaházak, szerelőcsarnokok, raktárak épülnek.

Mindeközben a beruházásra 10 milliárd eurós hitelt nyújtó Vnyesekonombank magyarországi képviseletével szemben hónapokkal ezelőtt végrehajtást indított a NAV. A hivatal erről adótitokra hivatkozva nem nyilatkozhat, csupán annyit mondhat, hogy „amennyiben valamely adózó a (...) közzé tett listán szerepel, az ellene folyó adóvégrehajtást tényként kell kezelni”.

A Vnyesekonombank egyébként Oroszország legnagyobb fejlesztési intézménye, honlapja szerint 338 milliárd rubeles tőkével, 3275 milliárd rubel értékű eszközzel, 1330 milliárd rubeles hitelportfolióval, elnöke Dimitrij Medvegyev orosz kormányfő.

Ha a neve ismerős, az egyáltalán nem véletlen, hiszen annak idején 32 millió euróval hitelezte a Malévet, ezen felül azonban az akkori sajtóinformációk szerint összesen 120 millió euró értékben befektetett pénze ragadt bent.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!