3p

Mónus Attila a Keler Központi Értéktár Zrt., míg Mátrai Károly a Keler KSZF Szerződő Fél Zrt. vezérigazgatói posztjáról távozik, egyúttal az igazgatósági tagságukról is lemondtak. Utódjaik az UniCredittől érkeznek.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tulajdonában lévő két Keler-cég honlapján megjelent tájékoztatások szerint a Keler Központi Értéktár Zrt. 7 fős igazgatóságából (it) és a vezérigazgatói posztról távozó Mónus Attila helyére Marosi Bence, az UniCredit Bank Hungary vállalati üzletfejlesztési igazgatója kerül, amennyiben kinevezését, illetve megválasztását az MNB jóváhagyja.

Az it többi tagjának személye nem változik. Így az elnök továbbra is Selmeczi-Kovács Zsolt, a Giro Zrt. vezérigazgatója, alelnöke pedig Balogh Csaba Kornél, az MNB delegáltja. Marad tag Nagy Márton, az MNB alelnöke, Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezérigazgatója és Máté-Tóth István, a BÉT üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettese, továbbá Demkó-Szekeres Zsolt, a Keler Központi Értéktár Zrt. vezérigazgató-helyettese és banküzemi igazgatója.

Ugyancsak távozik a Keler Központi Értéktár Zrt. 4 fős felügyelőbizottságának (fb) elnöke, Bartha Lajos, aki az MNB ügyvezető igazgatójaként az azonnali fizetési rendszer tegnapi sikeres elindulásában szerzett elévülhetetlen érdemeket. Utódja a jegybanki engedély megszerzését követően Bartha Lajos kollégája, Taczmann Róbert lehet, aki az MNB Bankműveletek igazgatóságának vezetője. Barthával együtt távozik Varga-Balázs Attila is, a BÉT kereskedési és üzletfejlesztési igazgatója, az ő helyét is egy munkatársa, Visontai Balázs, a BÉT informatikai üzemeltetési igazgatója foglalja el.

De nem megy messzire Varga-Balázs Attila, ő lesz ugyanis a másik Keler-cég, a Keler KSZF Központi Szerződő Fél Zrt. fb-elnöke, miután e posztról Zsarnovszkyné dr. Szalay Rita, a BÉT kibocsátói igazgatóságának vezetője lemondott. Vele együtt távozik Palotai Dániel, az MNB ügyvezető igazgatója és Baksay Gergely László MNB-igazgató is a testületből, bekerül viszont abba jegybanki kollégájuk, Banai Ádám, az MNB igazgatója.

Egyébként a Keler KSZF Központi Szerződő Félnél is vezetőváltásra kerül sor. S még abban is van hasonlóság a másik Keler-céggel, hogy a vezérigazgatói posztról távozó Mátrai Károly utódja szintén az UniCredittől érkezik: Kecskésné Pavlics Babett Mária ugyanis az UniCredit Jelzálogbank Zrt. belső igazgatósági tagja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!