Tavaly év végén, 2024. december 11-én Orbán Áron kivásárolta az Orbán-család nőgyógyászát, Dr. Tűzkő Nándort a Multi Shoot Zrt.-ből.
Az Orbán-család nőgyógyászaként ismert Tűzkő 2017-ben alapította a Dunakeszire bejegyzett és négy telephellyel rendelkező céget, melyből most kiszállt. Tűzkő nevéhez kötődik többek között a tisztázatlan lélegeztetőgép-beszerzések és a meddőségi klinikák államosítása is.
Orbán Áron 2022 októbere óta vezérigazgatója a cégnek, de ezzel 2024 karácsonya előtt immár egyedüli tulajdonosává is vált.
Ez az a cég, amelyről kiderült, hogy Orbán Áron saját közreműködésével készítettek egy hangfelvételt, amelyen Héjj Dávid miniszterelnöki biztossal beszélget arról, hogy a külügyminisztérium akadályozza a vízumkérelmeit, amelyekre a Multi Shoot Zrt.-nek lett volna szüksége vietnámi munkavállalók számára. És ugyenez a cég immár a Fővárosi Ítélőtáblának és a Paks II. Atomerőmű Zrt.-nek is dolgozik – többek között.
A Multi Shoot fő tevékenységi köre a cégadatbázis szerint egyébként saját tulajdonú ingatlan adásvétele, de emellett több, mint 140 tevékenységi kör szerepelt vagy szerepel hosszabb-rövidebb ideig a cég neve mellett, úgy, mint honvédelem, többféle kutatás-fejlesztés, sportegyesületi tevékenység és mindenféle kereskedelem is.
Ám a Direkt36 két évvel ezelőtti cikkében – a miniszterelnök öccsének akkor még elérhető közösségimédia-profiljai alapján – arról írt, hogy sajátjaként hivatkozott a Multi Shoot Zrt.-re, amely fegyverkereskedelemmel foglalkozik, és amelynek több telephelye Orbán Áron nevén lévő telkeken épült. (Az egyik telephely egyenesen a fóti lakcímén található, ott, ahol a szintén Tűzkő Nándortól megvett Circle of Devils cég székhelye is).
Ezek szerint a Multi Shoot Zrt. elviekben már akkor is Orbán öccséé volt, most pedig a gyakorlatban is az lett.
Ahogy a cég honlapján egyébként olvasható: a Multi Shoot Zrt. évről évre bővíti tevékenységi körét, hogy a lehető legkülönfélébb élményeket tudják megosztani vásárlóikkal, vendégeikkel.
Sok egyéb mellett a Nógrád vármegye szívében felépített Multi Shoot City-re is felhívják a figyelmet, amely nemcsak egy szabadtéri lőtérnek ad otthont, hanem egy különleges élményparkot is magában foglal. Az sem titok, hogy az Orbán Áron saját tulajdonú területén épült élményparkba állami és kormányközeli cégektől folyt be a pénz – ezt korábban még az Átlátszó írta meg. Az élményparkra 2024-ben márciusában még céget is létrehoztak, a Multicity szabadidős tevékenységet szervező kft.-t.
A Multi Shoot Zrt. 2024-es eredménye természetesen még nincs fent az Opten nyilvántartásában, de 2023-ban 26,3 milliós veszteséget sikerült összehoznia. Forgalma is visszaesett, 2022-ben még 271,6 millió forint, míg 2023-ban ennek kevesebb mint a fele, 122 millió volt.
Az még lapunk írta meg korábban, hogy a Multi Shoot Zrt. nyitotta meg Dunakeszin a Global Arms Hungary fegyverboltot, ahol sörétes, golyós, maroklőfegyverek mellett lőszereket, valamint taktikai és túraruházatot is árultak – ám az azóta végleg bezárt.
Orbán Áron a fent említett másik cég-ben, a Circle of Devils Kft.-ben – amit szintén az Orbán-család nőgyógyászától vásárolt meg két éve – viszont már nem egyedül ügyvezető. 2024 októberében ugyanis vélhetően a párját iktatták be másik ügyvezetőnek, hiszen Fodor Izabella ugyanazon a fóti lakcímen van bejegyezve, mint Orbán Áron.