2p

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az City Taxi Fuvarszervező Szövetkezettel (City Taxi) szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt. A GVH gyanúja szerint a vállalkozás megtéveszti a fogyasztókat a vállalkozás lényeges jellemzője és általa nyújtott személytaxi szolgáltatáshoz kapcsolódó kötelezettségvállalásai tekintetében.

A Gazdasági Versenyhivatal közleménye szerint versenyfelügyeleti eljárást indított a City Taxival szemben, mivel észlelte, hogy a vállalkozás valószínűsíthetően több ponton is megtévesztette a fogyasztókat kereskedelmi kommunikációjával, mert a City Taxi 2024. január 10-től olyan állításokkal népszerűsíti a vállalkozását, amelyek:

  • „a magyar” jelző – többlettartalom nélküli használatával – valószínűsíthetően megtévesztik a fogyasztókat a vállalkozás lényeges jellemzője kapcsán,
  • valószínűsíthetően azt a benyomást keltik a fogyasztókban, hogy a vállalkozás által alkalmazott „árgarancia” egyedülálló és azt önkéntes alapon nyújtja, holott azt jogszabályi előírás alapján kell biztosítania.

Vizsgálódnak
Vizsgálódnak
Fotó: Depositphotos

A GVH szerint a versenyfelügyeleti eljárás megindítását indokolja, hogy a fenti kereskedelmi gyakorlatokat a vállalkozás többek között országos rádióadón keresztül valósította meg.

Egyúttal megjegyzik, a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható - olvasható a hatóság közleményében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!