50 milliárdot lopott amerikai hírességektől
Világhírű színészek, rendezők, írók vesztették el a pénzüket Bernard Madoff 50 milliárd dolláros kárt okozó piramisjátékán. A gazdaságtörténet egyik legnagyobb csalását elkövető - és beismerő - üzletember nemcsak a korábban már sokszor említett Oscar-díjas Steven Spielberget, a Nobel-díjas Elie Wieselt, illetve alapítványaikat verte át, hanem azóta kiderült, hogy valószínűleg vesztett pénzt vele Larry King, a CNN sztárja, akárcsak a színész Kevin Bacon és Golden Globe-díjas felesége, Kyra Sedgwick színésznő. A spanyol rendező, Pedro Almodóvar és a hollywoodi botrányhős, Gábor Zsa Zsa szintén a károsultak között van. Megdöbbentő, hogy a New York-i tőzsdefelügyelet az utóbbi 16 évben legalább nyolc alkalommal ellenőrizte a szélhámos Bernard Madoff üzletember vállalkozását, de egyszer sem tudta leleplezni a csalást. Mint kiderült, Madoff az úgynevezett Ponzi-módszert alkalmazva fantom bevételeket produkált látszólagos tőzsdei ügyletekből, miközben a befektetők magas hozamát az új áldozatok pénzéből fizette ki. A szakértők azt mondják, Madoff kihasználva ügyfelei kapzsiságát, évtizedeken át a világ legokosabb befektetőiből csinált hülyét, akik elvesztették a józan eszüket.

Ugorj!

Bernard Madoff

Bírósági meghallgatásra menet

Politikai ügy lett

Hollywood-i hírességek

Baseball legenda

John Malkovich

A szövetségi bíróság

Bankokat is átvert

13 ezren voltak a listáján
BÉRkalkulátor 2026
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor
KIVA kalkulátor
MFOR hírlevél
Friss
-
19:34
Büntetőeljárás indult az Orbán Viktort népszerűsítő közösségi médiás szerződések miatt -
19:17
Távozik posztjáról a fideszes polgármester -
18:59
Panziók lettek az Airbnb-lakásokból, és ez átírja a magyar turizmus számait is -
18:14
Estére ismét kigyúrta magát a forint -
17:44
A szakértők így látják Hegedűs Zsolt 100 napját -
17:15
Három a magyar igazság? Újabb NEM Ukrajnának -
16:45
Sokakat érintő hírt közölt a MVM -
16:29
Behúzta a kéziféket Karácsony Gergely -
15:54
Új iskolaigazgatói állásokat fognak kiírni -
15:36
Ők lehetnek a Független Közmédia Testület tagjai
A 100 Leggazdagabb
-
723 millió dollárt ajánl a feleségének a milliárdos, de a válás több mint kétmilliárdba kerülhet2026. szeptember 2. 08:35 -
Százmilliárd dollárt ért, ma már csak a negyedét: rosszul indult a Shein tőzsdei története2026. szeptember 2. 08:34 -
Kényszertörlés alatt Héder Barna cége, több tucat dolgozó várhat a pénzére2026. szeptember 1. 15:09 -
Családi vagyontervezés: mi változik a nyáron elfogadott új adószabályok alapján?2026. szeptember 1. 04:57 -
E-mailben vár ajánlatokat magánszigetére a Tesla és a SpaceX korai befektetője2026. augusztus 31. 16:25
Friss sporthírek
-
Olcsóbb sör mellé gyorsabb bejutást ígérnek a Vasas-szurkolóknak2026. szeptember 2. 18:30
-
3D-s hatás: bemutatta a Paks az új mezeit2026. szeptember 2. 18:19
-
Nagy Ádám: a magyar válogatott sikereihez semmi köze a hazai labdarúgásnak2026. szeptember 2. 17:38
-
„Ez a leginkább felismerhetetlen Real Madrid, amit az elmúlt 40 évben láttam”2026. szeptember 2. 12:01
-
A rejtett piac: sztárok, akik még mindig szabadon igazolhatók2026. szeptember 2. 12:00
-
A 10 legdrágább Serie A‑igazolás a 2026-os nyári átigazolási időszakból2026. szeptember 2. 12:00
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
Videók
-
2026. augusztus 31.
Üres az államkassza? – kipakoltak a járókelők -
2026. augusztus 29.
Kőkemény küldetés vár Unger Annára – Ez Viszont Privát -
2026. augusztus 26.
„Mindenki, aki csalt, most bűnhődjön” – járókelők az elszámoltatásról -
2026. augusztus 25.
Palócz Éva: Az uniós források már idén jelentős beruházási boomot generálhatnak -
2026. augusztus 24.
Élőben kérdezheti Palócz Évát a magyar gazdaságról – ma délután, a Klasszis Klub Live-ban
Top 24
-
Moszkva fenyegeti Magyarországot, de egyelőre a gázcsapokon nem, csak a hangerőn tekertek2026. szeptember 2. 05:56 -
Nagy Mártonék már májusban tudták, hogy óriási bajban van a költségvetés2026. szeptember 2. 11:49 -
Merész tervet dédelget a Fidesz Orbán Viktor visszatéréséről2026. szeptember 2. 14:51 -
Távozik posztjáról a fideszes polgármester2026. szeptember 2. 19:17 -
Büntetőeljárás indult az Orbán Viktort népszerűsítő közösségi médiás szerződések miatt2026. szeptember 2. 19:34
Top 168
-
Magyar Péter egy tollvonással megduplázta egy fontos program keretét2026. augusztus 29. 09:26 -
Novák Katalin új céget alapított2026. szeptember 1. 14:27 -
Valami nincs rendben? Ennyiért adják csütörtök reggel az eurót2026. augusztus 27. 07:33 -
Fordul a kocka pénteken a benzinkutakon2026. augusztus 27. 10:56 -
Ennyi forintot kell most adni egy euróért2026. augusztus 28. 07:27 -
Borkai Zsolt jachtos haverja gyorsan eltünteti két kaszinós cégét is2026. szeptember 1. 05:59 -
Indul a vagyonvisszaszerzés, célkeresztben Orbán Viktor?2026. szeptember 1. 18:59 -
Ligeti Miklós üzent Unger Annának2026. augusztus 27. 16:53 -
Kiderült, melyik tanévnyitóra megy Magyar Péter és Lannert Judit2026. augusztus 28. 19:50 -
Orbán Viktor visszatérő harcostársa tárt karokkal várja Magyar Pétert2026. augusztus 30. 14:43

