A brazil hadsereg azt fontolgatja, hogy leállítja a június elsején lezuhant repülőgép áldozatai utáni keresést, mivel péntek óta egyetlen holttestet sem sikerült találniuk, az esély pedig napról napra csökken (június 16-i állás szerint - ''a szerk''.) Időközben az Air France az összes érintett gépén lecserélte a sebességmérő szondákat. A légitársaság annak ellenére tett így, hogy azóta már több érintett is kételkedését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy tényleg ezek meghibásodása tehető felelőssé a tragédiáért. ''Képek forrása: AP''

A megrendült hozzátartozók
A megrendült hozzátartozók

 

Archív fotó a tragikusan járt gépről
Archív fotó a tragikusan járt gépről

 

A brazil légierő egyik mentésben részt vevő gépe
A brazil légierő egyik mentésben részt vevő gépe

 

Sarkozy elnök is osztozott a gyászolók tragédiájában
Sarkozy elnök is osztozott a gyászolók tragédiájában

 

Megtalált roncsok
Megtalált roncsok

 

A kutatás egyik vezetője
A kutatás egyik vezetője

 

A gép tengerből kiemelt darabja
A gép tengerből kiemelt darabja

 

Helikopter szállítja el a tengerben talált roncsokat
Helikopter szállítja el a tengerben talált roncsokat

 

Tucatnyi gép vesz részt a kutatásban
Tucatnyi gép vesz részt a kutatásban

 

A lezuhant repülő maradványai a tengerben
A lezuhant repülő maradványai a tengerben

 

Gyászmise az elhunytak emlékére
Gyászmise az elhunytak emlékére