Az idei G8-as csúcstalálkozón számos fontos téma napirendre került, és néhány kérdésben, úgy tűnik, megállapodásra is jutottak a felek. A világ ipari nagyhatalmai és az élen járó fejlődő országok vezetői támogatni fogják, hogy a nemzetközi pénzügyi rendszer stabilan és jól működjön, ez áll abban a közleményben, amelyet a Nyolcak (G8) olaszországi csúcsértekezletének második napján adtak ki, az Ötök (G5) csoportjával bővített tanácskozás után. Az első számú vezetők ismételten ígéretet tettek arra, hogy közös erővel igyekeznek úrrá lenni a világgazdasági válságon, együttműködnek a gazdasági növekedés beindításában, javítják az élelmiszer- és az energiaellátás biztonságát, és határt szabnak a klímaváltozásnak. A találkozó azonban vélhetőleg nem emiatt marad emlékezetes, sokkal inkább Dmitrij Medvegyev orosz elnök félreérthető (?) viselkedése okán. Feltehetőleg a diplomáciai magyarázat fáradtságról vagy múló rosszullétről szól majd, ám a világsajtó szerint egyszerűen erősen részeg volt a vezető.

Medvegyev dülöngél a G8-as csúcson
Medvegyev dülöngél a G8-as csúcson

 

Medvegyev dülöngél a G8-as csúcson
Medvegyev dülöngél a G8-as csúcson

 

Medvegyev dülöngél a G8-as csúcson
Medvegyev dülöngél a G8-as csúcson

 

Medvegyev dülöngél a G8-as csúcson
Medvegyev dülöngél a G8-as csúcson

 

Medvegyev dülöngél a G8-as csúcson
Medvegyev dülöngél a G8-as csúcson