Egyre több számítógép kerül forgalomba világszerte, párhuzamosan egyre több régi gépet kell kivonni a forgalomból. Az újonnan munkába állított eszközök java részének az élettartama – elsősorban a technológia igen gyors fejlődésének köszönhetően – radikálisan lecsökkent. A gépek immár a feltörekvő gazdaságokban is általánossá váltak, miközben a nyugati világ által kiselejtezett elektronikus eszközök egy része is a szegényebb országokban landol. A legfejlettebb államok java része ugyanis a feldolgozás helyett a harmadik világbeli országba exportálja környezetre veszélyes elektronikus hulladékát, ahol aztán a legszegényebb rétegek számára az e-hulladék egyszerre jelenti a megélhetési forrást és a lassú, de biztos halált. Az Egyesült Államokban egy használt számítógép újrafelhasználásához 20 dollár befektetésre van szükség, addig az ázsiai országokban ennek töredékébe. Néhány dollárért a a számítógépek szétbontásával foglalkozó "specialisták" újrahasznosíthatóvá teszik elsősorban alkatrész vagy pedig a kinyert fémek révén a régi számítógépeket. Míg a rendeltetésszerű használat során az elektronikai eszközök nem jelentenek veszélyt a környezetre. Működésképtelenségük esetén azonban haszontalan hulladékká válnak és ha a kommunális hulladék közé keverednek, égetés vagy csapadékvíz hatására a bennük található, addig kötött állapotban lévő veszélyes anyagok a környezetbe jutnak. A számítógépek pedig többféle veszélyes anyagot is rejtenek, így van bennük ólom, báriumvegyületek, berillium, higany, kadmium, PBDE, és dioxin is.