100 milliónál is többet kaszált az egykori rapsztár


Most látott napvilágot a legjobban kereső hírességek listája, ami jelentősen megváltozott a tavalyi rangsorhoz képest. Az éllovas ezúttal az egykori rapsztár Sean Combs lett, akit a többség Puff Daddy vagy P. Diddy néven ismer leginkább.

A Forbes hétfőn tette közzé legfrissebb kereseti listáját, amelyen ismert művészek, sportolók és médiaszemélyiségek szerepelnek. A legjobban kereső hírességek rangsorába 21 különböző országból kerültek be emberek, a 100 legnagyobb jövedelemre szert tevő személy pedig összességében 1,5 milliárd dollárt keresett a legutóbbi 12 hónapban.

20 évvel ezelőtt került fel először Sean Combs a Forbes által összeállított rangsorra, igaz, akkor részben az előadói tevékenységéből származó bevételeknek köszönhetően. Már ezek jelentősége kisebb lett, noha a tavalyi évet így is jelentősen megdobta a Bad Boy Family Reunion Tour elnevezésű koncertsorozat. Ennél komolyabb pluszt jelentett viszont, hogy a régóta épített divatmárkájából részben kiszállt. Eladta ugyanis a Sean John ruhamárkát birtokló vállalkozásának az egyharmadát, ami a becslések szerint 70 millió dollár adózás előtti bevételt eredményezett. Komoly pénzt hozhatott a konyhára az alkoholforgalmazásban érdekelt Diageo vállalattal kötött együttműködés, ő ugyanis a Ciroc vodka márkanagykövete. A Forbes szerint Diddy-nek a tavalyi évben mindezekből 130 millió dollár bevétele keletkezett.

Ők az idei lista nagy nyertesei


A képzeletbeli dobogó második fokára is egy színesbőrű énekes, Beyonce került, aki 105 millió dollárral lett gazdagabb. Noha neki is vannak a zenei karrierje mellett különböző üzleti vállalkozásai, a múlt évi jövedelmének jó része koncertezésből származott, 2016-ban ugyanis a fél világot bejárta ilyen módon. A Queen B jelzővel is illetett előadó jelenleg ikreivel és férjével regenerálódik. A család egyébként várhatóan akkor sem éhezne, ha Beyonce idén egy fillért sem keresne, hiszen párja Jay-Z is az egyik legtehetősebb előadó, akit a mostani listán az 55. helyre tettek.

CSED, GYES, GYED kalkulátor

Számítsa ki, hogy mennyi CSED, GYED, illetve GYED-re jogosult!
CSED, GYES, GYED kalkulátor

Nagy verseny volt a dobogó harmadik fokáért, és minimális különbséggel követte egymás három híresség. A harmadik helyre a Harry Potter könyvek szerzőjeként ismertté vált írónő J.K. Rowling (95 millió dollár) került, aki tavaly megjelent könyvével ismét nagyot szakított. Őt egy újabb énekes, Drake (94 millió dollár) követte, aki a tavalyi Boy Meets World Tour elnevezésű koncertsorozata révén lett sokkal gazdagabb. Emellett több világcég reklámarca is, ilyen tevékenységét nagyobb összeggel méltányolta az Apple, a Sprite és a Nike is. Az ötödik a tavalyi aranylabdás focista Cristiano Ronaldo lett. Neki már a Real Madridtól kapott fizetése is igen jelentős, az üzleti lap szerint 50 millió dollár évente, amit jó néhány szponzori szerződés is követett. Utóbbiak közül állítólag volt olyan, amelynek értéke még nőtt is, köszönhetően annak, hogy a portugál válogatottal megnyerték az Európa-bajnokságot.

A portugál focista örök vetélytársa, Lionel Messi a 14. lett, miután 80 milliót keresett az utóbbi 12 hónapban. Igaz, neki a pénzügyek kapcsán a felfüggesztett börtönbüntetéssel zárult adócsalási ügye miatt fájhatott a feje elsősorban. Őt ugyanakkor megelőzte a világ legjobb kosárlabdázója LeBron James, aki a lista 10. helyére került. Az első 50-be rajtuk kívül Roger Federer (tenisz), Kevin Durant (kosárlabda), Andrew Luck (amerikai foci), Rory MxIlroy (golf), Stephen Curry (kosárlabda), James Harden (kosárlabda), Lewis Hamilton (autóversenyző) és Drew Brees (amerikai foci) került. A rangsort Zlatan Ibrahimovics zárta, aki 32 millió dolláros jövedelmével a Forbes szerint a 100. legjobban kereső híresség volt.

A tavalyi első, Taylor Swift idén most kevesebbet koncertezett, így a bevételei is visszaestek, a Forbes a 49. helyre tette a kereseti rangsorban. A nők idén egyébként is rosszabbul teljesítettek, csupán a bevételek 16 százaléka érkezett hozzájuk. Meglepő az is, hogy miközben 10 férfi színész is ott volt a legjobban keresők között, addig egyetlen filmszínésznő sincs a listán. Ugynakkor a tévékből ismert arcok közül a talkshowjáról ismert Ellen DeGeneres, a sorozatsztár Sofia Vergara, a zene mellett szintén inkább tévében szereplő Jennifer Lopez, a stand-up komika, Amy Schumer szerepel a Forbes listáján. Hozzá kell tenni, hogy az állandó bulvárszereplők celebek viszont képviseltetik magukat a Kardashian-Jenner klán jóvoltából. Közülük a legismertebb Kanye West felesége, Kim Kardashian végzett a legelőkelőbb helyen. Ő a szokásos reality szereplés mellett a Kimoji applikáció és a Kylie kozmetikumok révén is gazdagodott. Nem maradt el sokkal tőle Kylie Jenner sem, akit az 59. helyre tettek.

Egy éve Taylr Swift tarolt


A listára felkerült fiatalok mellett a középkorú, illetve kifejezetten idős zenészek is szép számmal képviseltették magukat az élmezőnyben. Így például a Coldplay (8.), a Guns N' Roses (11.), Bruce Springsteen (17.), Metalica (21.), Garth Brooks (25.), Elton John (26.), Paul McCartney és a Red Hot Chili Peppers (megosztva 32.) is az élbolyban volt.

mfor.hu


Olvasta már?



hirdetés
Megtervezték a vizes vb közlekedését, de elfelejtették, hogy kommunikálni is kéneMegtervezték a vizes vb közlekedését, de elfelejtették, hogy kommunikálni is kéne

Később bepótolták, de a malőrrel természetesen tovább drágult a torna.

.
hirdetés
elrejt
 
.