6p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Napunk nyitó étkezése, a reggeli, reneszánszát éli. Bár az orvosok már régóta mondogatják, hogy reggel kell inkább kiadósan enni, mint este, ez eddig nem volt igazán vendéglátós sztártéma. Mostanáig.

Szokott Ön reggelizni? Vagy két perc alatt lehörpint egy csésze neszkávét? Esetleg ráérősen, nyugodtan falatozik, mint Krúdy Gyula annak idején, aki a kávé és a napilapok átolvasása után már a 11 órás zónapörköltre vágyott? Ha nem, azon sem lepődnék meg. 

Étlap Balatonfüreden a kikötőben
Étlap Balatonfüreden a kikötőben
Fotó: Mfor/Mester Nándor

Az általam megkérdezett 20 ember közül volt, aki reggel kutyát sétáltatott, aztán hétköznap rohant a bankba, vállalati meetingre, előtte adott enni valamit a gyereknek, megkereste az elkallódott tornacuccát, utána meg elfuvarozta az óvodába. Vagy éppen sietett a HÉV-hez, hogy elérje az irodaparki munkahelyét. A többségnek épp csak annyi ideje van, hogy bepakoljon egy műanyag dobozba némi uzsonnát vagy ebédet.

Kiderült, rossz fókuszcsoportot választottam, legalábbis a vendéglátós üzleti fejlesztések szerint. A fővárosban – de a Balaton környékén is - szinte naponta nyílnak bisztrók, kávézók, cukrászdák, ahol minimum délig, de sokszor egész nap lehet reggelizni. Friss trend ez, és állítólag egészséges is, hiszen hogyan is hangzik a régi mondás? Reggelizz, mint egy király!

A svédasztalos már nem annyira menő

Az sem mindegy, hol fogyasztjuk el a napi első étkezést. A szállodai svédasztalos reggelik – bár a vendégek ma is elvárják a pénzükért, hogy hatszor púpozzák magasra a tányért – divatja kezd lejárni, egészségügyi és fenntarthatósági szempontok miatt is. A kínálat eltúlzott, annyit eszik mindenki, ami egész napra elég, a maradék megy a szemétbe. Utána meg a vendég bepoccsan a jakuzziba, és ott órákig üldögél. Ez lenne állítólag a sokat emlegetett wellness pihenés?

Megint más műfaj a Sunday Brunch, amely külhoni ötcsillagos szállodák találmányaként vonult be a honi vendéglátásba. Ez, mint nevében is kitűnik, a reggeli és az ebéd összevonása, ilyenkor általában - aki teheti – fél napra bevonul az adott szállodába, és jól érzi magát, hiszen aznap nem kell otthon főzni.

Egyre-másra nyílnak a ráérős reggeliző helyek

A hétköznapi, nyugodtan elfogyasztható reggelit propagáló helyek bizonyára azokra apellálnak, akik nem gyárba járnak dolgozni reggel 7-re,  és azokra se, akik 8-tól délután 2-ig az iskolákban tanítanak. Azaz, nem számolnak az ápolónőkkel, tűzoltókkal, rendvédelmi szervekkel, óvónőkkel, kamionsofőrökkel, HÉV és vonatvezetőkkel, szigorúan időre érkező reptéri dolgozókkal, 7-kor kezdő építőipari munkásokkal, főnökhöz igazodó testőrökkel, csirkéket futószalagon hajnalban kopasztó vidéki asszonyokkal. (Egyáltalán, ki beszél ma munkásokról? Ez olyan „kommunista” szóhasználat lett.) 

De hagyjuk a szociális körképet, és összpontosítsunk azokra, akik képesek megfizetni, és rá is érnek elfogyasztani, az újmódi reggelit. Számuk ugyancsak nem csekély, hiszen szinte egyik napról a másikra nyíltak meg az elmúlt pár évben, az alternatív, olykor vegán, máskor „csupán” szokatlan, csalogató menüt felmutató cukrászdák, bisztrók, kávézók. Sok helyen délután 4-ig lehet reggelizni, ami már-már estebédnek számít. De egy ilyen roskadásig teli tálcával tényleg sokáig jól lehet lakni, miközben a fiatal órákig dolgozik az asztalon a laptopján, és folyvást telefonál.

Újhullámos, fenntartható és fantáziadús

De nézzünk egy újhullámos, szakmailag kiemelkedő helyet, egy friss színfoltot a hazai vendéglátós palettán. Ezek közül az egyik legjobb a Csillaghegyi HÉV megállóban található. Korán reggeltől telt ház van itt, de amikor délelőtt 10-kor beléptem, is annyian voltak, hogy alig lehetett leülni. A tulajdonos, Podpácz Dorottya környezetvédelemből diplomázott, EU szakértő, aki 2016-ban, a vendéglátóiparban jártas barátnőjével, Czettli Brigittával vágott bele egy teljesen más szakmába. Azóta már megkapták a Fenntartható Kávézó minősítést, és bekerültek a Budapest TOP 10 reggelizőhely közé.

A törzsközönséget a lokálpatrióta helybeliek, gyermekes családok, diákok jelentik. A vendégforgalom szempontjából kiváló helyen nyílt kávézóban a kedvencek a friss péksütemények, a munkahelyre magunkkal vihető pozsonyi kiflik, csokis, gesztenyés croissantok, pogácsák. A ráérősebbek pedig beülnek egy meleg villásreggelire, hagymás baconos, sajtos rántottára, ham&eggs-re

A biopuncs alkoholmentes, a kávé narancsvirágos, ginzenges

Nincs itt semmi mű, és gondolnak a különféle ételallergiával küzdőkre is. Népszerű a lekváros-kakaós-mézes zabkása, bár a kicsik inkább a tejhabos kakaót kérik, nagyi kalácsával. Kedvelt a házi gyümölcsvelővel tálalt gofri, meg az alkoholmentes, forró bio puncs, amit még sehol nem láttam, és a minőségi szálas tea. 

Ezt is lehet enni reggelire
Ezt is lehet enni reggelire
Fotó: Mfor/Mester Nándor

A dél-amerikai Arabica „direct way” módon érkezik a hazai kávépörkölő céghez, ezáltal kisebb az ökológiai lábnyoma. Akik még különlegesebb kávéra vágynak, azok megbolondíthatják az italukat a hazai fejlesztésű My Spicy Cup kávéfűszer-kollekció egyikével, amelyek tartósítószer és adalékanyag mentesek, vegánok. A ceyloni fahéj, gourmet vanília, tonkabab, szegfűszeg, narancsvirág, perui ginzeng és más izgalmas összetételű kávéfűszerek, kis fémdobozokban meg is vásárolhatók.

Május elsején rendezik az ínyenc fesztivált

Ma már olyan stratégiai fontosságú lett a reggeli, hogy fesztivált is rendeznek köré. Itthon másodszor rendezik meg május elsején a Vidéki Reggelik Fesztiválját, Polányban, a Stílusos Vidéki Szállodák szervezet égisze alatt.
Lehet kóstolni kecskesajtkrémet, préselt csülköt, ecetes lilahagymát, tormakrémet, füstölt májast, mangalicaszalonnát, szóládi kovászos kenyeret, tökmagos tökéletes tojást - ? - házilag marinált pisztrángot, savanyított spárgát, olajos halat házi kiflivel, szarvaskolbászt, füstös padlizsánkrémet.

De kapható lesz francia eredetű Eggs Benedict is, házi angol muffinba bugyolálva, vargánya, illetve tökmagkrém, zakuszka, Malpua palacsinta, levendulás briós meggylekvárral, rugelach, friss tavaszi gyümölcsök és habzó bor is a polányi Babérliget Kúria parkjában.

Tizenöt vidéki szálloda rukkol elő féltett és titkos házi receptjeivel, miközben a szervezők pihenő helyekkel, plédekkel, chill-out hangulattal és medence parti pezsgő-, valamint fröccsbárral is készülnek. A helyszín kutyabarát, a Kosbor Panzió kutyamenüvel és saját készítésű kutyakeksszel is készül a négylábú vendégeknek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!