7p

A legfrissebb MBH AgrárTrend Index szerint a korábbinál jövedelmezőbb állattenyésztés húzza az ágazatot.

„A koronavírus-világjárvány, az ellátási láncokban jelentkező fennakadások, az energia- és az inputanyagok árának emelkedése, majd az orosz-ukrán háború hatásai jelentős változásokat hoztak az agrár- és élelmiszeriparban. 2024-ben viszont már nyugodtabbá válhat a környezet, csökkentek a költségek, kiszámíthatóbbá vált a termelés. Átmeneti évnek nézünk elébe, ez megfelelő időszak a tervezésre. 2024-ben megnyílnak a Vidékfejlesztési Program első pályázatai, amelyek felhasználásában azok lesznek jó helyzetben, akik optimalizálni tudják gazdálkodásukat, csökkenteni tudják költségeiket, és fenntarthatóan tudják üzemeltetni vállalkozásukat. A cél, hogy a hatékony termeléssel a minőség felé mozduljanak el a gazdálkodók” – mondta Hollósi Dávid, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatója, aki szerint a kamatok csökkenésével idén némileg már élénkülhet a hitelkereslet. „Arra számítunk, hogy a forgóeszköz-finanszírozáson túl év végén már beruházási hitelekről is érdemben tárgyalhatunk ügyfeleinkkel.”  

1500 milliárd forint érkezik az agrár- és élelmiszeripari fejlesztésekre

2024-ben megnyílnak a 2023-2027-es Közös Agrárpolitika régóta várt vidékfejlesztési pályázatai, a kormány döntésének értelmében a hazai költségvetésből a lehető legnagyobb arányban, 80 százalékban társfinanszírozott vidékfejlesztési források mintegy 2700 milliárd forintot tesznek ki – hívta fel a figyelmet Dr. Mezei Dávid, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának agrár- és uniós kapcsolatokért felelős vezetője. „Ebből 1500 milliárd forintra rúgnak a mezőgazdaság és élelmiszeripar versenyképességének, hatékonyságának növelését és fenntartható átalakítását szolgáló beruházási források, a pályázatokat az év során folyamatosan hirdetik meg. Fontos, hogy ügyfeleink már a tervezés időszakában bevonják a bankot, mint partnert. Újdonság, hogy a kedvezményezettek várhatóan könnyebb feltételek mellett juthatnak majd támogatási előleghez, és jelentős kamattámogatás és kezességi díjtámogatás is segítheti a projektek megvalósulását. Ez megkönnyíti a projektek pénzügyi tervezését.”  

A kiegyensúlyozott növekedési szint közelében az ágazat

Az ügyfelek, szakmaközi szervezetek és a bank elemzőinek helyzetértékelése alapján készülő, és a hivatalos statisztikákat megelőző agrár-élelmiszeripari bizalmi mutató, az MBH AgrárTrend Index értéke 2023 negyedik negyedévében 33,6 pontra erősödött a 48 pontos skálán. Az eddigi legmagasabb érték a 2021 második negyedévében mért 32,1 pont volt. A mutató egy éve folyamatosan emelkedik. „Most nagyobb lépcsőfokot lépett az ágazat, de hosszú még az út az elmúlt évek nehézségeiből való kilábalásban” – értékelte az adatokat Héjja Csaba, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szenior elemzője. 

A mostani érték a 2023 harmadik negyedévéhez képest 2 pontos, éves összehasonlításban pedig ezt jelentősen meghaladó, 4,1 pontos növekedést jelent. 2023 negyedik negyedévében a vizsgált 12 termékpálya mindegyikén javultak a kilátások a megelőző három hónaphoz képest, amire legutóbb 2021 végén, a koronavírus-világjárvány lecsengésekor volt példa. Több mint két év után pedig ismét vannak olyan alágazatok, amelyek elérték, sőt, meg is haladták az egyensúlyi szintnek tekintett – 3-5 százalékos növekedési pályát, valamint a minden ponton stabil ár- és jövedelmi viszonyokat jelentő – 35 pontot: a sertés és a marha. De csak kevéssel marad el ettől a baromfi, a tojás és a tej is.

A hatékony gazdálkodás jelenthet nagy segítséget a szántóföldi növénytermesztőknek

A hazai agrárium legnagyobb kibocsátását produkáló szántóföldi ágazatok helyzetértékelése 1-1,5 ponttal javult az előző negyedévhez képest, noha az alacsony értékesítési árak és a korábbinál gyengébb jövedelmezőség továbbra is erősen befolyásolja a lehetőségeiket. „A búzatermékpálya a leginkább derűlátó: olyan napi fogyasztási cikkek alapanyagáról van ugyanis szó, amelyek iránt nem csökkent jelentősen a végső fogyasztói kereslet. Az olajos magvak és a kukorica esetében kisebb mértékű volt a javulás, de összességében így is sokkal jobb a korábbinál. Az ágazat szereplői egyre nagyobb számban ismerik fel, hogy nincs ráhatásuk az értékesítési árakra, a magyar mezőgazdaság túl kis szereplő ahhoz a világpiacon. A költségek optimalizálásában és a hatékony gazdálkodásban viszont lehet mozgásterük” – mutatott rá Héjja Csaba. A mostani körülmények ugyanakkor némileg gyorsítják a precíziós gazdálkodás terjedésének alapját jelentő szemléletváltást” – tette hozzá.

A visszajelzések szerint a vetések állapota jó, néhol kiváló, de a gazdálkodók nagyon alaposan megfontolják, hogy milyen összegben költenek inputanyagokra, elsősorban műtrágyára. „Az inputanyagoknál most erősen kínálati a piac, és a gazdák nem feltétlenül veszik meg egy tételben egész évre a műtrágyát.” Az MBH Bank agrár- és élelmiszeripari szakértői szerint árverseny kialakulása várható a vetőmag-, műtrágya- és egyéb inputanyagértékesítők között, ami rövid távon az árszínvonal enyhe csökkenéséhez vezethet. 

2024-ben még inkább felértékelődik a kiszámíthatóság és a tervezhetőség az elemzők szerint: megfontoltság lesz jellemző erre az évre, a beruházási kedv egyelőre alacsony a szántóföldi növénytermesztők körében, amiben meghatározó szerepe van annak, hogy a korábbinál alacsonyabb szinten vannak a tartalékok a termelők egy részénél.  

Kiegyensúlyozott piac támogatja az állattenyésztést

Az elmúlt időszak az állati termékek előállítóinak kedvezett a magyar mezőgazdaságban. A takarmányárak a két évvel ezelőtti szintre mérséklődtek, és az élőállat értékesítési árak ugyan csökkennek, de így is kifejezetten kiegyensúlyozott most a piac. „Több termékpálya is az egyensúlyi szint közelében van, nincs köztük érdemi különbség” – mondta Héjja Csaba. A sertés termékpályán magasabbak a malacárak, de ez szezonális hatás, az irányadó nemzetközi árak stabilizálódni látszanak. A baromfi esetében van némi félelem a tavaszi madárinfluenza-szezontól, értékesítési problémák jellemzően azonban nincsenek. A tej esetében az árak felfelé mozdultak a 2023 közepén tapasztalt mélypontról, és segíti az ágazatot, hogy 2022-vel ellentétben kellő mennyiségű takarmányt tudtak termelni maguknak.

Kivárnak a kertészeti ágazatok

A kertészeti termékpályák és a szőlő-bor ágazat 2023-ban nem tudott jelentős áremelést érvényesíteni, ugyanakkor költségeik sem lettek sokkal magasabbak. A zöldségtermesztők hagyományosan jobban tudnak alkalmazkodni a piac változásaihoz, mint a gyümölcstermesztők, de a folyamatosan javuló gazdasági környezet révén összességében a gyümölcstermesztők helyzetértékelése is eddig nem látott magas értékre emelkedett az MBH AgrárTrend Indexben.

A szőlő-bor ágazat számára kedvező lehetőségek nyílhatnak az exportpiacokon az idei szezonra a lédig szegmensben, ugyanis a spanyol és az olasz versenytársak komolyabb terméskiesést szenvedtek el. A borfogyasztás világszerte csökkenő tendenciát mutatott az elmúlt években, viszont az elkövetkező időszakban némi javulás várható ebben a bank szakértői szerint. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!