Megtört a földpiac korábbi, évi tízszázalékos drágulási trendje. Tavaly a kifüggesztéssel eladott földterületek hektáronkénti átlagára 2,172 millió forint volt, állapítja meg az Agrotax Kft. 2023-as földpiaci elemzése. Továbbra is Közép-Magyarországon (2,6 millió forint/hektár) a legnagyobb az átlagár, Észak-Magyarországon a legkisebb. Tavaly a szántók átlagára 3,8 százalékkal hektáronként 2,419 millió forintra nőtt.
Az Agrotax Kft. 20 789 darab (29 127 hektár) szántó, gyep, erdő, szőlő, gyümölcsös adásvételi árai alapján végezte el a tavalyi évi elemzését. A termőföldek közel kétharmada (19 ezer hektár, 13 725 db kifüggesztés) szántó volt. A második legnagyobb értékesített terület 6 707 hektár és 3 873 tranzakció számmal az erdő, ami az összes vizsgált adásvétel 18,6 százalékát adta. Ezt követte 12,3 százalékkal a gyep (rét és legelő), valamint 1,7 százalékkal a gyümölcsös és 0,7 százalékkal a szőlő.
Megtört a drágulási trend
A termőföld átlagára a 2 millió forintos lélektani határértéket még 2022-ben (2,186 millió forint/hektár) átlépte. Az évi 10 százalék körüli átlagos áremelkedés több mint tíz évig jellemezte a hazai termőföldpiacot, de 2023-ban ez a lendület megtört és a termőföld hektáronkénti átlagára az előző évi szinten maradt: 2,172 millió forint volt.
A régiók közül továbbra is Közép-Magyarország a legdrágább (2,6 millió forint/hektár), ez alig maradt el a 2022-es: 2,8 millió forintos átlagártól. Az alföldi régiókban 2,5 millió forint az átlagár. Észak-Magyarországon azonban átlagosan 1,733 millió forintért lehetett egy hektárt venni. Ez a legkisebb országos érték, de kissé nagyobb az előző évinél (1,683 millió forint/hektár). A Nyugat-Dunántúlon is kétmillió forint alatti átlagár (1,876 millió forint/hektár) alakult ki .
Nőtt a forgalom
Tavaly ismét élénkült a termőföldpiaci forgalom a 2022-es erős visszaesés után, ledolgozta ezzel 2022-es csökkenést. Ugyanis 2022-ban- az előző évihez képest -27 százalékos visszaeséssel 22 943 hektárra zuhant az összforgalom. A 2023-as elemzésben az értékesített összterület már 29 127 hektár volt, ami 26 százalékos növekedés.
„Kicsit meglepő, hogy a termőföld átlagára tavaly stagnált, hiszen az előző évtized dinamikája, illetve az erős kereslet miatt nem erre lehetett számítani”- állítja Sáhó László, az Agrotax Kft. ügyvezetője. Tavaly azonban a korábbiaknál nagyobb mértékben jelentek meg a piacon a kisebb, rosszabb minőségű, emiatt kisebb árú földek. A kelendőbb szántó művelési ágban azonban tovább emelkedtek az árak, bár kisebb mértékben. A vegyes minőségű, olcsóbb földek ára visszarántotta az átlagárat. A földpiac azonban újra élénkült. “Jelenleg középtávon nem látunk olyan tényezőket, amelyek a dinamikus emelkedő trendet veszélyeztetnék” - mondta az ügyvezető.
Szántók csaknem két és félmillióért
A legértékesebb termőföld a szántó, országos átlagára 2,419 millió forint volt hektáronként, ez 3,8 százalékkal nagyobb a 2022-es évinél. Az átlagárak is nőttek, kivéve Közép-Magyarországon és a közép-dunántúli régiókban, ahol 0,11, illetve 1,39 százalékkal csökkent az átlagár.
A legnagyobb mértékben Észak-Magyarországon nőtt a regionális átlagár az előző évhez képest (9,6 százalék, 2023: 1,954 millió forint/hektár). A vármegyék közül Hevesben (13,1 százalék, 2023: 1,966 millió forint/hektár) nőtt az átlagár, de Hajdú-Bihar vármegyében is dinamikusan, csaknem 10 százalékkal drágult (12,1 százalék, 2023: 3,425 millió forint/hektár), ahogyan Vasban (10,4 százalék, 2023: 2,242 millió forint/hektár), valamint Nógrádban is (10,2 százalék, 2023: 1,8 millió forint/hektár) többet kellett átlagosan fizetni a szántókért. Meglepetésre több vármegyében jelentősen csökkent ugyanakkor a szántó átlagára. Veszprém vármegyében (-11,6 százalék, 2023: 1,891 millió forint/hektár), Komárom-Esztergom (-5,8 százalék, 2023: 1,932 millió forint/hektár), Békés (-2,9 százalék, 2023: 2,84 millió forint/hektár), Csongrád (-1,7 százalék, 2023: 2,439 millió forint/hektár), Somogy (-0,2 százalék, 2023: 2,046 millió forint/hektár). Az elemzése során kiderült, hogy az átlagárak vármegyei esését a nagyobb kínálat, a gyengébb minőségi osztályba sorolt olcsóbb földterületek kisebb ára okozta.
Az átlagárat a megváltozott összetételű piaci kínálat is mozgatta. Tavaly az előző éveknél nagyobb arányban voltak a piacon az rosszabb minőségű, résztulajdonban lévő, kisebb szántók, emiatt is alacsonyabbak lettek az átlagárak.
A szántóterületek hektáronkénti piaci árát az aranykorona-értékkel jellemezhető földminőség is befolyásolja, de ez a hatás nem egyenletes. A 2016-2023 összességét vizsgálva megállapítható, hogy a 25 feletti átlagos aranykorona-értéket mutató földek esetében ez jelentős, míg az átlag alattiaknál a földminőség árakra gyakorolt hatása erősen gyengül. A 25 aranykorona feletti minőségű területekkel rendelkező településekre jellemző átlagos ár (2,105 millió forint/hektár) 32 százalékkal magasabb, mint a többi település együttes átlagára (1,6 millió forint/hektár).
Gyep
A gyep esetében a kis tranzakciószám, illetve egyes régiók kirívóan magas árazása miatt a statisztikakészítéshez nem elégséges, illetve a piaci viszonyoktól jelentősen eltérő tranzakcióktól megtisztított adatbázis alapján készült az elemzés. Ennek alapján 2023-ban az országos átlagár 1,653 millió forint/hektár volt. A Közép-Magyarországi régió mögött a legmagasabb átlagár Közép-Dunántúlon (1,98 millió forint/hektár) alakult ki, míg a legalacsonyabb, 1,403 millió forint/hektár Észak-Magyarországon.
Erdők
Tavaly 1,307 millió forint volt az erdő hektáronkénti átlagára, ami 5,8 százalékos emelkedés az előző évhez képest (2022: 1,235 millió forint/hektár). A Dél-Alföld régióban az átlagár közelített a másfél millió forintos szinthez (1,492 millió forint/hektár). A legalacsonyabb átlagos ár (1,101 millió forint/hektár) Észak-Magyarország régióra alakult ki. A többi régiót hasonlóan az előző évhez 1 millió forint feletti átlagár jellemezte.
Gyümölcsös
Az országos átlagár 3,976 millió forint volt hektáronként, ami hasonló a 2022-es átlagárhoz (3,965 millió forint/hektár). A legdrágább régió Közép-Magyarország volt (7,584 millió forint/hektár , de tavaly itt mindössze 33 kifüggesztés volt. Hasonlóan magas átlagár alakult ki a Közép-Dunántúlon is (7,376 millió forint/hektár), szintén nagyon alacsony tranzakcióval (9 db). A legalacsonyabb, 3 millió forint alatti átlagáron a Dél-Alföldön (2,835 millió forint/hektár) keltek el gyümölcsösök.
Szőlő
2023-ban a szőlők hektáronkénti átlagára 3,668 millió forint volt. Regionális bontásban a legmagasabb hektáronkénti átlagár a Közép-Dunántúlon (7,623 millió forint/hektár) volt 21 tranzakció adatai alapján. Hasonlóan alacsony értékesítési szám mellett (16 db) 5 millió forint feletti átlagár alakult ki a Nyugat-Dunántúlon (5,65 millió forint/hektár). A legalacsonyabb regionális átlagár az Észak-Alföldön volt (2,12 millió forint/hektár, 6 db adásvétel). A szőlők piacára gyakran jellemző az alacsony tranzakciószám.
Szántók haszonbérlete
2023-ban a szántókra kötött forint alapú éves, hektáronkénti haszonbérleti díj átlagos értéke 96 756 forint volt, ami 11,7 százalékos emelkedés az előző évhez képest (2022: 86 564 forint/hektár/év). A legmagasabb regionális haszonbérleti díjat a Dél-Alföldön (103 354 forint/hektár/év) fizették, de hasonlóan magas, 100 ezer forint feletti átlagár jellemezte a Dél-Dunántúlt is (100 107 forint/hektár/év). A legalacsonyabb átlagos haszonbérleti díjat Észak-Magyarországon (83 333 forint/hektár/év) fizették.
Az Agrotax Hozamindex értéke 2023-ban a megfigyelt kifüggesztésekben szereplő értékesítési adatok alapján 4,45 százalék volt (2022: 4,11 százalék). (A mutató a szántók bérbeadásából származó országos átlagos éves hozamot, a települési átlagos hozamok súlyozatlan átlagaként mutatja meg.)
Agrotax Iránytű
A termőföldértékelés online programjának hazai kifejlesztője és alkalmazója az Agrotax Kft. 2016 óta készíti és adja ki éves országos termőföldpiaci körképét, az Agrotax® Iránytűt. A cég országos adatbázisa – a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) részére bejelentett és ajánlásainak figyelembevételével kialakított, jogtiszta környezetben – a jegyzői közzétételeken alapuló piaci termőföld forgalom folyamatos monitorozásával készül. Az adatalapú termőföld-értékelési modell kidolgozója és meghonosítója, az Agrotax Kft. “Agrotax értékelő rendszere” 24 órás hozzáférést ad a megrendelőknek a teljes körű digitális helyszíni szemlén alapuló értékeléshez.