A Tisza Párt vezetője az őszi debreceni nagygyűlésen jelentette be, ha kormányra kerül, az állam felvásárolja a zártkerteket, hogy azokat nagyobb táblákká alakítva fiatal kertész, illetve állattenyésztő gazdáknak juttassa a vidék fejlesztésére.
Máhr András, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkár-helyettese szerint azonban a több mint százezer tulajdonos aligha fogadná el, ha a zártkerti telkét 100-200 ezer, vagy akár félmillió forintért kisajátítaná, megvásárolná az állam – számol be laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár. Okkal számítanak ugyanis arra, hogy a közeli városok terjeszkedésével a hajdani zártkertjeikből majd értékes építési vagy üdülő telek lesz és sokszorosára nő az értéke.
Raskó György agrárközgazdász és agrárvállalkozó, az Antall-kormány agrártárcájának államtitkára a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában viszont azzal érvelt a Tisza Párt földreformötlete mellett, hogy elképesztően csökkent a háztáji, a kiskert, az otthoni gazdálkodást végzők száma is. Ezért ajánlotta a Tisza Párt vezetőjének a tíz évvel ezelőtt írt saját progamját Raskó.