Érdekes dokumentum jelent meg január 27-én a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) oldalán, ahol a nagyobb céges tranzakciókat, felvásárlásokat kell bejelenteni.
A tranzakció eredményeképpen a Mészáros Csoport a Csabatáj Mezőgazdasági Zrt.-n keresztül egyedüli irányítást szerez a Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. és GALLFARMS Kft. tulajdonában és irányítása alatt álló baromfitelepek felett. A baromfitelepek pulykakeltetéssel, -neveléssel és -hízlalással foglalkoznak
– olvasható az összefonódás-bejelentésben.
Így elsőre azt gondolhatnánk, hogy igazából semmi különös nem történt, csak Mészáros Lőrinc egyik cége vett néhány baromfitelepet. Ennél azért furcsább a dolog, mert az eladó és a vevő is részben a felcsúti gazdagember érdekeltsége. Nem teljesen világos, hogy ezt miért kell bejelenteni a GVH-nak, hiszen ha a végső tulajdonos igazából nagyjából ugyanaz marad, akkor aligha történik nagy piaci változás, versenytorzítás az üzlettel. Erre vonatkozó kérdéseinket elküldtük a Mészáros Csoportnak, amint érkezik válasz, frissítjük a cikkünket.
A szarvasi Gallicoop mögött 2020-ban kezdték el Mészáros Lőrincet sejteni tulajdonosként. Igazából három magyar magántőkealap-kezelőé lett a cég. A Takarék, a Béta és a Status Food Magántőkealap tulajdonába került a vállalkozás. Ezek a felcsúti milliárdoshoz köthetők a Status Capital Zrt.-n keresztül. A magántőkealapok azonban arra is jók, hogy soha ne lehessen tudni teljes bizonyossággal, igazából kinek vagy kiknek a tőkéje van bennük. Ugyanakkor az sokat elárul, hogy a Gallicoop Zrt. szerepel a Mészáros Csoport oldalán, ahol a hozzájuk tartozó cégeket mutatják be.
A Gallicoopot 1989-ben alapították Szarvason. Az eleinte csak vágóhídként működő cég azóta hatalmas változáson ment át. A cégben a csoport kisebbségi befektetéssel rendelkezik. A megfelelő technológia és a géppark folyamatos fejlesztése mellett ma a cégnek a késztermékgyártási volumene meghaladja az évi 8500 tonnát. Ezzel párhuzamos fejlesztésként a panírozóüzem elindítása is megtörtént. A Magyarországon készülő 20-25 000 tonna panírtermékből közel 8000 tonnát a Gallicoop állít elő
– szól a bemutatkozás, amiből tehát kiderül, hogy kisebbségi tulajdonosok benne. Az állattenyésztő Gallfarms pedig a Gallicoop leánycége, tehát szintén van hozzá köze a Mészáros Csoportnak. A Gallicoop főbb termékei: panírozott pulykafasírt, panírozott pulykamell, panírozott, sajttal és sonkával töltött pulykamell. Így tehát bizonyossággal az írható le, hogy a felcsúti mindeneshez tartozó Csabatáj Zrt. egyedüli irányítást szerezhet az eddig a felcsúti sikerember kisebbségi tulajdonában lévő baromfitelepek felett.
A vevő pedig tehát a Csabatáj Zrt., amely tavaly decemberig az Opus Csoport mezőgazdasági portfóliójának alapját képezte, a dél-alföldi régió egyik legnagyobb tojástermelője. Jelenleg mintegy 150 ezer saját nevelésű tojótyúkkal rendelkezik, mely évi produktumát, a megközelítőleg 40 millió árutojást, a partnerek felé értékesítik. Legutóbb éppen veszteségesek voltak: 2023-ban az 1,5 milliárd forintos bevételből 33 millió forintos mínusz lett. Magában a tőzsdei Opus Global Nyrt.-ben mintegy 23,4 százalékos közvetlen részesedése van Mészáros Lőrincnek. Decemberben azonban a Csabatáj Zrt.-nek is új tulajdonosa lett: minősített többséggel a Talentis Agro Zrt.-hez vándorolt, amelyben szintén a milliárdosnak van döntő befolyása.