1p

A magyar oligarcha helyett horvát vevő vásárolja meg az ugyancsak horvát Fortenova agrárcégeit.

Nem a Mészáros-csoport, hanem a Podravka vásárolhatja meg a legnagyobb horvát élelmiszeripari cég, a töbek közt a Konzum üzletláncot is birtokló Fortenova agrárérdekeltségeit – írja a Telex. A Fortenova kommunikációs igazgatója arról tájékoztatta a lapot, hogy a pályázat lezárult, és úgy ítélték meg, az ár mellett az is a Podravka mellett szól, hogy kölcsönösen előnyös stratégiai partnerségben dolgozzanak a jövőben, hiszen a Fortenova megmaradt élelmiszercégei számítanak az eladott társaságok mezőgazdasági termelésére.

A Konzum is a Fortenova tulajdonában áll
A Konzum is a Fortenova tulajdonában áll
Fotó: Wikipedia

Az értékesítésre a Fortenova eladósodása miatt került sor (a cégben 50 százalékban orosz tulajdonosok vannak), a lap információi szerint a magyar multimilliárdos cégcsoportja és a Podravka mellett a szintén horvát Žito és OsatinaGrupa alkotta konzorcium volt a harmadik esélyes.

Az első körben még arról is szó volt, hogy Csányi Sándor, valamint Jellinek Dániel agrárérdekeltségei is versenybe szállnának a Fortenova cégeiért.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!