2p

Csökkent a gabona, az ipari- és takarmánynövények ára, a zöldségek többsége is olcsóbb lett, illetve mérséklődött vagy megállt a drágulásuk 2024 elejére - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet legfrissebb összefoglalóiban.

Január utolsó hetében Magyarországon a takarmánybúza és a takarmánykukorica termelői ára 41 százalékkal, az étkezési búza és az ipari napraforgómag termelői ára 37 százalékkal, a repcemagé 23 százalékkal, a szójababé 20 százalékkal csökkent.

Az étkezési búza és a takarmányárpa termelői ára január elejéhez képest is csökkent a hónap végére. 2023 első hónapjához képest a gabonaalapú termékek feldolgozói értékesítési árai is jelentősen visszaestek, a finomliszté mintegy 36-41 százalékkal, a rétesliszté 29-33 százalékkal, a kenyérliszté 40-42 százalékkal. A csirke- és sertéstakarmány-keverékek még decemberben 7-10 százalékkal lettek olcsóbbak.

A nagybani árak összehasonlítása alapján az előző héten a belföldön termett fejes káposztát 9 százalékkal lehetett olcsóbban venni, mint egy éve, a burgonyafajták többségéért 5-10 százalékkal kevesebbet kellett fizetni. A fejes saláta és a petrezselyem annyiba került, mint 2023 azonos időszakában, míg a barna héjú vöröshagyma, a kelkáposzta, a sárgarépa, a sütőtök drágulása nem haladta meg a 10 százalékot. Nagyobb mértékben a zöldhagyma, a száraz fehérbab, a fekete retek, valamint a tölteni való édes paprika drágult a belföldi termények leggyakoribb piaci árai alapján. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!