2p

Nem okozott meglepetést az Európai Központi Bank (EKB) azzal, hogy 50 bázisponttal 2 százalékra csökkentette az alapkamat szintjét, ugyanis az elemzők erre a döntésre számítottak. Mindez azt jelenti, hogy ötéves mélypontra került az eurózóna kamata, a jegybank ezzel próbálja felpörgetni a recesszióba csúszó gazdaságot.

Csütörtöktől 2 százalék lesz az alapkamat Európában, miután az EKB 50 bázisponttal csökkentette a korábbi kamatszintet. A világ többi nagy jegybankjával összhangban az európai döntéshozók is igyekeznek felpörgetni a gazdaságot a recesszió miatt, ezért van szükség a kamat további vágására.

Az EKB még szeptemberben kezdte csökkentetni a kamatot, azóta összesen négy alkalommal mérsékeltek, így jött le 4,25 százalékról 2 százalékra a ráta.


A hivatalos statisztikák szerint az eurózóna gazdasága tavaly szeptember óta recesszióban van, ezért próbál mindent megtenni a jegybank annak érdekében, hogy élénkítse a gazdasági aktivitást. Ennek egyik eszköze lehet a kamat csökkentése, de a jelek szerint ebből az eszközből lassan kifogy az EKB.

Szintén csütörtökön jelent meg, hogy decemberben az infláció több mint két éves mélypontra esett az eurózónában főleg az energiaárak meredek zuhanása miatt. Ez további teret nyitott a kamat csökkentésére, így a döntés előtt közvetlenül már nem igazán volt kérdéses, mit fog lépni az EKB, esetleg egy ennél is nagyobb vágás okozhatott volna meglepetést.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!