Veszélyes lehet a forint további gyengülése a magyar devizahitelekre nézve, mivel már így is mintegy 50 százalékkal nőhet a nem fizető hitelek aránya hazánkban - vélekedik Felcsuti Péter. A Bankszövetség elnöke a Reutersnek adott interjújában kifejtette: a nemzetközi válság megtépázhatja a magyar bankok profitját, de várhatóan a szektor egyik szereplője sem veszi majd igénybe az állami segítséget.
"A mostani számok alapján azt mondhatjuk, hogy az idei évben a nyereség csökkenhet a magyar bankoknál. Mindez azt is jelentheti, hogy néhány pénzintézet veszteséges lesz" - nyilatkozta Felcsuti a Reuters újságírójának. A mostani előrejelzés jóval pesszimistább, mint a tavaly októberben közölt prognózis, akkor a Bankszövetség még arra számított, hogy a magyar pénzintézetek profitja akár kétszámjegyű is lehet 2009-ben.
"A nemfizető hitelek arány akár több mint 50 százalékkal is nőhet idén a tavalyi évhez képest" - mondta a Bankszövetség vezetője a Reuters kérdésére. Felcsuti szerint a mostani helyzetben a bankoknak is türelmesebbnek kell lenni azokkal szemben, akik nem tudják fizetni felvett hiteleiket.
A szakember szerint a kormány által meghirdetett 600 milliárd forintos csomag, mely a bankokat segítené, túl szigorú feltételeket támaszt, így várhatóan egyik magyarországi pénzintézet sem fogja igénybe venni az állami segítséget. Felcsuti abban bízik, hogy amint a kormány belátja, hogy a támasztott feltételek túl szigorúak, az IMF-től kérni fogja, hogy a fenti összeget valami másra használhassa fel.
A Bankszövetség első embere szerint a forint utóbbi hónapokban tapasztalt gyengülése egyelőre kezelhető a magyar bankok számára, azonban ha tartósan 300 forint fölé gyengülne a magyar deviza az euróval szemben, akkor komoly kockázatot jelentene a nem fizető hitelek arányának emelkedése.