2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Gyengüléssel zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde, a BUX index a kereskedés végén 2,5 százalékkal állt tegnapi záróértéke alatt. Főleg a Mol és a Richter teljesített rosszul, de a többi vezető részvény piacára is pesszimista hangulat volt jellemző.

23 032 ponton fejezte be a napot a BUX index, ez 2,16 százalékkal maradt el a hátfői záróértéktől. A forgalom magasabb volt az átlagosnál, a kereskedés végéig majdnem 30 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények mindegyike gyengült, különösen a Richternek volt rossz napja, a gyógyszergyártó a hajnalban megjelent gyorsjelentés után majdnem 5 százalékkal lettek olcsóbbak. Az OTP 1,49 százalékkal esett vissza a nap végére, 5901 forintba került a záráskor, míg a Mol 22 325 forintos szintje 2,93 százalékkal maradt el a tegnapitól. Eközben a Magyar Telekom két forintos emelkedés után 549 forinton állt a nap végén.

Rosszul teljesítettek a gyógyszergyártók is, különösen a Richternek volt rossz napja a hajnalban megjelent negyedik negyedéves eredmények után. A cég papírjai 40 550 forintig estek vissza, ami 4,25 százalékkal volt alacsonyabb, mint hétfőn. Eközben a szektortárs Egis 0,74 százalékkal lett olcsóbb, 22 100 forintért cserélt gazdát.

Délutánra kismértékben gyengült a forint is a bankközi devizapiacon: a 269,23-as euróárfolyam már 0,3 százalékkal magasabb volt a tegnapinál. A dollárral szemben 197,50-nél állt a hazai fizetőeszköz a nap második felében, míg a svájci frankért 206,20 forintot kellett fizetni.

A vezető európai részvénypiacokon délutánra enyhe optimizmusba fordult a hangulat: a londoni FTSE már 0,31 százalékos pluszban volt a nap második felében, a frankfurti DAX pedig 0,35 százalékkal állt tegnapi értéke felett. Régiónkban a varsói WIG 20 minimális, néhány pontos emelkedésben volt nem sokkal a zárás előtt. A Wall Streeten jó hangulatban indult a nap délután: az első pár óra után a Dow 0,24 százalékkal állt tegnapi záróértéke felett, míg a S&P 0,12 százalékos felfelé araszolással kezdte a kereskedést.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!