2p

Várhatóan az Európai Központi Bank és a Bank of England is az eddigi alapkamat szinten tartásáról fog ma dönteni, mivel az eurozónában és Nagy-Britanniában is lassulni fog a növekedés az előrejelzések szerint.

Nem várnak változást az európai alapkamatokban a szakemberek, ugyanakkor délután érdemes lesz figyelni a kommentárokra, melyek jelezhetik a bankok további stratégiáját. Az európai pénzintézetek a Fed-hez hasonlóan próbálnak lavírozni az inflációs célok és a növekedési adatok között.

Az ECB már tavaly nyár óta nem változtatott az alapkamaton, még mindig 4 százalékon áll. Az európai jegybank ma Athénben ül össze az esedékes kamatdöntésre, ez része annak a road shownak, melynek keretében minden évben két európai fővárosba helyeznek ki üléseket. Az alapkamat esetleges emelése az infláció elleni küzdelem eszköze lehetne a bank kezében, ugyanakkor a gazdaság növekedésének lassulása miatt nem valószínű, hogy ezt meglépik a döntéshozók.

Az eurozóna inflációs adata áprilisban 3,3 százalékra esett vissza a márciusi 3,6 százalékos szintről, de ez még mindig jelentősen meghaladja az ECB 2 százalékos célját.

Miközben az amerikai Fed hét hónap alatt hétszer csökkentett kamatot, az ECB már tavaly nyár óta nem változtatott, a magasabban hagyott kamatszinttől reméli az inflációs célok teljesülését. Másrészt pedig az eurozóna gazdasága nem lassult le olyan mértékben, mint az Egyesült Államoké.

A Bank of England a múlt hónapban 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot 5 százalékra, de a legtöbb elemző szerint nem kell számítani folyamatos kamatvágásokra, ezért most is a szinten tartást valószínűsítik. A szakemberek szerint a jegybank most egy ideig kivár majd, hiszen a lassuló gazdasági növekedés mellett az inflációs célokat is szem előtt kell tartania.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!