SocGen és Ambac - az európai és amerikai tőzsdéket a múlt héten földhöz vágó, évtizedek óta nem tapasztalt krach két új kulcsszavával ismerkednek a tízmilliárdos veszteségeiket számláló piaci szereplők.
Minden idők egyik legsötétebb tőzsdei hetének végén a londoni Cityben egyre erőteljesebbé vált az a meggyőződés, hogy a szinte apokaliptikus tőkepiaci árfolyamzuhanásokat jelentős részben a Société Générale, közkeletű nevén SocGen befektetési csoport egyik brókerének véletlenül észrevett példátlan csalása okozta. A veszteségeket jelzi, hogy a pánik a londoni értéktőzsde piaci kapitalizációjából csak hétfőn 77 milliárd fontot (150 milliárd dollárt, vagyis 27 ezer milliárd forintot, az éves magyar GDP-értéknél nagyobb összeget) faragott le.
A Cityben sokan úgy gondolják, hogy a kereskedő, Jérome Kerviel csalárd származékos ügyletláncolatának pánikszerű leépítése által jelentősen és közvetlenül erősített, szinte függőleges tőzsdei zuhanások vitték bele az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve-t (Fed) a kedden egy menetben végrehajtott, példátlan mértékű, 0,75 százalékpontos soron kívüli kamatcsökkentésbe.
Kerviel a még csak hézagos adatok alapján is minden idők legnagyobb, jelenleg 4,9 milliárd euró névértékűre becsült derivatív tranzakciós láncolatát építette ki, csak éppen a rossz irányban. A bróker fiktív kliensszámlákat kreálva egymásra épülő hosszú pozíciókat vett fel, vagyis azonnali vételi és határidős eladási ügyletek láncolatát kötötte, arra játszva, hogy januárban a piacok "emelkedni" fognak.
Az árfolyammozgások azonban Kerviel - és a SocGen - ellen játszottak, és amikor az ügy a múlt hét végén kiderült, a francia bank pánikszerűen igyekezett szabadulni az egymás veszteségeit láncolatszerűen fokozó határidős kontraktusoktól, ami súlyos eladási nyomás formájában jelentkezett a vezető európai tőzsdéken.
Citybeli számítások szerint a válság csúcspontján a határidős piacok teljes forgalmának 10 százaléka a csalárd számlákat kétségbeesetten zárni igyekvő SocGen-től eredt.
A Federal Reserve a meredek - sokak szerint pánikszerű - kamatcsökkentés idején még nem tudott a Société Générale-nál feltárt példátlan csalásról, és arról, hogy az európai piacok jelentős részben annak következményeit nyögik. Ezért Londonban sokan felteszik a kérdést: ha a Fed időben tudomást szerez a történtekről, akkor is végrehajtott volna-e egy ilyen agresszív kamatcsökkentést.
A Fed soron kívüli lépése a londoni elemzői közösséget is meglepte. A londoni konszenzus e hét elejéig az volt, hogy az amerikai alapkamat az idei első negyedév végére csökken a most elért 3,50 százalékra, és az idei első enyhítés a Federal Reserve pénzügypolitikai testületének január végi ülésén lesz, akkor is csak fél százalékpontnyi.
A londoni piaci elemzők ugyanakkor rámutatnak arra is, hogy pániknak korántsem a SocGen-botrány volt az egyetlen hajtóereje. A jelenség másik kulcsszava: Ambac. Ez az úgynevezett kötvénybiztosítási iparág egyik vezető intézménye. Ezek a cégek arra szakosodtak, hogy a bankok által értékpapírosított, vagyis kockázatterítés végett befektetőknek továbbadott, gyakran nem elsőrendű - subprime - jelzálog-kinnlevőségeket is tartalmazó pénzpiaci termékcsomagokat biztosítják a vevők számára.
A Fitch Ratings, a világ egyik legnagyobb hitelminősítője azonban - éppen e csomagok értékvesztése, vagyis nem teljesítővé válási kockázatának emelkedése miatt - a minap rontotta az Ambac addig makulátlan, "AAA" kockázati minősítését, másodlagos hatásként azonnal tovább rontva a már addig is megrendült piaci bizalmat a subprime-csomagokba befektető vállalatok iránt.
Valószínűleg sok piaci szereplő véleményét összegezte Gordon Brown brit miniszterelnök, aki a minap azt írta a Financial Timesban: a világgazdaságban még mindig nem működnek megfelelő, határokon átnyúló előrejelző és szabályozó rendszerek, s ezen sürgősen változtatni kell.
Éles kritika lenne részünkről egy egyszerű bullshittel kommentálni a fenti MTI anyagot, így inkább azt mondanánk, hogy a brit média (vagy az MTI hírszerkesztője) keveri az okokat és a következményeket. Mert (nem feszegetve a SocGen belső ellenőrzését) például a franciák nem buktak volna, ha nincs a teljes világgazdaságot érintő hitelpiaci válság, ahogy az Ambac sem rendült volna meg. Ennek kiindulópontja, pedig mint a Pénzmustrán is annyiszor megállapítottuk a 2000-es évek elején kínált olcsó amerikai hitelek és az annak nyomán kialakult ingatlanpiaci lufi. Így talán ezeket kéne újra és újra elátkozni, Greenspannel és G.W. Bush-sal együtt, nem pedig ezt az ostoba brókert.
