Nem számít, hogy a kínai hitelezés +50 százalékkal nő (már hónapokkal ezelőtt felhívtuk erre itt a figyelmet) vagy, hogy a kínai részvények közül más sok 50-es 60-as P/E-n tradel, szóval van elég növekedés beárazva. Az sem számít, hogy Kína már a jegybanki tartalékokhoz nyúl, és azt is a gazdaságba pumpálja (van elég, vagy 2 trillio USD), meg az sem, hogy Kína már több USD-t teremt nap mint nap mint az USA maga (!). A lényeg, hogy menjenek megint a részvények felfele.
Sok cég jobb eredményt (mint a harmatgyenge szakmai tudással megáldott elemzői lemminghad várakozása) hozott eddig, de mi ennek az ára? Én megmondom: a 15 százalékos USA munkanélküliség. A profit nőtt, mert több millió embert kirúgtak, ezzel a költségek jobban csökkentek, mint az árbevétel. De meddig mehet ez így? Régen még, a Ford az alkalmazottainak adott kedvezményt, hogy azok tudjanak kocsit venni, ő tudta, csak az tud vásárolni, akinek munkája van (akkor még nem kaptál ám olyan könnyen hitelt). De egy nagy globalizált világban már mások a játékszabályok.
A realitással kevesen törődnek: az hogy Kalifornia közel a csőd szélén, hogy az államadósságok szárnyalóban, a kis fellendülésnek, ennek a rózsaszín szigetnek az okozója az, hogy a FED és sok jegybank annyi pénzt nyomott a gazdaságba, hogy azzal annak a látszatát kelti, hogy minden javulóban van.
Sok részvény a Lehman csőd előtti szinten, szinte nincs olyan EM piac, mely ne érte volna el azt a szintet már maga is. Mi lesz innen?
Lehet egy újabb nagy bull-piac? Ha sokan mindezt elhiszik? Ha sok a lemaradó? Ha a jegybank és az állam egy olyan mikrokörnyezetet teremt, mely egy kis rózsaszín sziget, mely feledteti a tornyosuló problémákat, azt hogy ennek a kis fellendülésnek milyen ára van.
Sebaj, legalább egy pár napig, hónapig megint úgy érezhetjük, minden rendben: a részvények menetelnek, süt a nap, az állam minden megígér, hogy segít. Most jó, mint már oly sokszor az volt, de mi lesz "holnap"? Vagy ez most (ismét) ne érdekeljen?
