4p

Sikert hoz a nyilvánosság – a blue chipek mellett is van élet - címmel tartottak konferenciát a BÉT-en, az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a magán-, illetve a privatizáció előtt álló állami cégek tőzsdei bevezetésének fontosságára, illetve a tőzsdei megjelenés hasznára. A konferenciát a BÉT megalakulásának 17. évfordulóján a Budapesti Értéktőzsde épületében tartották.

A BÉT megalakulásának 17. évfordulójának tiszteletére tartott rendezvényt Korányi G. Tamás, a Napi Gazdaság főszerkesztője nyitotta meg, aki kiemelte a BUX mellett a kis- és közepes kapitalizációjú tőzsdei társaságok papírjait tartalmazó BUMIX index elmúlt időszakban tapasztalható szárnyalása azt mutatja, érdemes megjelenni a tőzsdei parketten. A nyilvánosság vállalása ugyanis, - amennyiben megfelelő gazdálkodással párosul - a cégérték növekedésében is megmutatkozik, s abból mind a régi, mind az új tulajdonosok profitálhatnak.

Az első előadást Szalay-Berzeviczy Attila, a BÉT elnöke tartotta, aki annak a véleményének adott hangot, hogy a 2005-ben a kormány által elfogadott piacélénkítő csomagnak köszönhetően jó irányba mozdultak el a tőkepiaci folyamatok. Azonban, még ennél is többre van szükség, ha választ akarunk adni arra az előttünk álló legfontosabb kérdésre: miként lehet a magyar gazdaságban tartani a hazai lakosság különböző nyugdíjpénztáraknál, nyugdíj-előtakarékossági számlákon, befektetési alapkezelőknél és biztosítóknál elhelyezett és folyamatosan növekvő, jelenleg mintegy 6200 milliárd forintnyi pénzügyi megtakarítását.

A tőzsde elnöke a hazai tőkepiac minden eddiginél jelentősebb megerősítésében, a részvénykínálat növelésében látja az egyedüli megoldást. Ezt azonban a tőzsde önállóan nem tudja kezelni, erre csak a kormányzati akarat tud megfelelő választ adni. Szalay-Berzeviczy Attila szerint javítani kell a vállalati szektorban a transzparenciát, erőteljesebben kell támogatni a társaságok tőzsdére lépését, akár úgy is, hogy a kormány jó példával jár elöl a privatizációk során. A BÉT a piac többi szakmai szervezetével közösen hamarosan egy újabb tőkepiac-élénkítő javaslatcsomagot tesz le a kormány asztalára.

Tátrai Mikós, a Pénzügyminisztérium államtitkára az eddigi lépéseket, mint a nyugdíj-előtakarékossági számla bevezetése és a GKM által biztosított 100 millió forintos keretösszegű tőzsdére lépést segítő pályázati keretösszeget emelte ki. Egyben biztosította a tőzsde vezetését: a kormányzat elkötelezett híve a tőkepiac fejlődésének.

Ezt követően a tőzsdei kibocsátó cégek, bankok és brókercégek képviselői, illetve a hazai nagyvállalatok vezetői tartottak előadást.

Horváth Zsolt, a KBC Securities vezérigazgatója a befektetési szolgáltatók szemszögéből mutatta be a magyar piacot. Hangsúlyozta, egyrészt vállalkozásokat várnak, amelyeknek segíthetnének a tőzsdei bevezetésben, másrészt a megtakarításokon belül a tőkepiac szerepének erősítésére törekszenek. Az utóbbival kapcsolatban kiemelte, hogy bár a közvetlen befektetések összege mintegy 250 milliárd forint, de az intézményi szereplőkön (befektetési alapok, nyugdíjpénztárak, stb.) keresztül szerencsére magasabb az összeg. Cser Tamás, a Concorde Alapkezelő vezérigazgatója szintén a transzparencia szükségességét emelte ki, ennek hiánya ugyanis elriaszthatja a komoly befektetőket. Ez pedig a likviditásban és az árfolyamban egyaránt megmutatkozik.

Zsámboki Gábor, az Állami Nyomda általános vezérigazgató-helyettese a társaság másfél éves tőzsdei pályafutásáról számolt be. Arról, hogy a cégeknek meg kell tanulni élni a tőzsde által kínált lehetőségekkel. Ezt erősítette meg Keresztesi János, a Freesoft vezérigazgatója, Márffy György, a Bookline.hu elnöke és Steszli Ádám, a Rába Járműipari Holding befektetői kapcsolattartója, akik szintén az eddigi tapasztalataikról számoltak be.

Bába István, a Real Hungary igazgatósági tagja és Solti Géza, a HRP Hungary vezérigazgatója megerősítette: érdemes fontolóra venni a tőzsdére lépést, ők a tőzsdére készülőként mutatták be vállalkozásukat.

A konferencia egybeesett a legújabb tőzsdei részvény, az Orco Property Group budapesti bevezetésével. Iain Sellers, az Orco Property Group ügyvezető igazgatója mutatta be a régió egyik legjelentősebb ingatlancégét és üdvözölte társasága új magyar befektetőit.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!