1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Jól indult az év a lakáspiacon, a Duna House értékbecslése szerint 8,7 százalékkal több adás-vétel jött létre, mint 2013-ban. A forint múlt heti zuhanása azonban megtörte a trendet.

Erősebben kezdett az idei év a tavalyinál, miután 2013. januárjában 8,7 százalékkal kevesebb tranzakció történt, mint idén az első hónapban. Az év első három hete még ennél is nagyobb ingatlan adás-vételi darabszámot sejtetett, de ez a folyamat az utolsó héten látványosan lelassult, olvasható a DH közleményében.

Az ingatlanközvetítő szerint a lassulás hátterében a forintgyengülés áll, amely mind eladói, mind vevői oldalról befolyásolta a szereplőket. A devizában eladósodott eladóknak nem kedvez a gyenge forint, ugyanis a hitel végtörlesztésének összege jelentősen emelkedik.

Vevői oldalon a hitelt felvevők bizonytalanodtak el az MNB  lehetséges válaszreakciói miatt, mivel kamatemelés esetén más feltételekkel juthatnak forráshoz. Számukra lehetséges alternatívát jelenthetnek olyan banki termékek, amelyek akár 10 éves fix kamatperiódust kínálnak, vagyis mentesülnek a hasonló kamatkockázatoktól.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!