3p

Európa-szerte jelentős csökkenést jeleznek a vezető tőzsdemutatók az egyiptomi zavargások miatt; az északi-tengeri Brent kőolaj ára a 100 dollárhoz közelít; az egyiptomi font négyéves mélypontra esett a dollárhoz képest, magával rántva a devizákat a térségben, emelkedik a szuverén adósságok biztosításának a költsége is a régióban. A befektetők attól tartanak, hogy az elégedetlenségi hullám átterjed a Közel-Kelet más államaiba, illetve egyes észak-afrikai országokra is.

Hétfőn a déli órákban összesítve 0,4 százalékkal csökkent a 300 legfontosabb európai tőzsdei cég részvényeinek összesített árfolyama Európában: elsősorban a légitársaságok és az utazási irodák papírjaitól igyekeztek szabadulni a befektetők, az olajtársaságok papírjainak árfolyama viszont emelkedett a kőolaj drágulása miatt. A FTSEurofirst-300 index a kereskedés kezdetén még 0,7 százalékos esésben volt.

Az olaj árának emelkedése miatt a Kőolajexportáló Országok Szervezete egyelőre nem tart szükségesnek semmilyen lépést, mindamellett az OPEC főtitkára kijelentette: a szervezet kész többletolajat juttatni a piacra. Bár maga Egyiptom nem jelentős termelő, ha a zavargások más fontosabb kőolajtermelő országokra is átterjednének, az már komolyabb fennakadásokat okozhatna, mivel a közel-keleti és észak-afrikai országok adják a világ kőolajtermelésének egyharmadát.

Egyelőre a Közel-Kelet és Nyugat-Európa közötti fontos szállítási útvonal, a Suezi-csatorna normálisan működik: zavartalanul zajlik a hajóforgalom a Vörös-tengert a Földközi-tengerrel összekötő vízi úton.

Az olajon kívül más fontosabb nyersanyagok is drágultak: a búza 1,1 százalékkal, mivel azzal számolnak, hogy az "éhséglázadás" lecsendesítése növelheti az igényeket a búza iránt, Egyiptom az egyik legnagyobb búzaimportőr a világon, másrészt a politikai helyzet zavarokat okozhat a szállításokban, emelkedett a réz, az arany és az ezüst ára is.

A zavargások veszélyeztetik az egész egyiptomi gazdasági-pénzügyi rendszert, és nemcsak az egyik legfőbb bevételi forrásának számító idegenforgalom szenved hátrányt amiatt, hogy az utazási irodák és a légitársaságok sorra mondják le útjaikat, több nagy vállalat is felfüggesztette termelését hétfőn, köztük a Heineken sörgyár, az Akzo Nobel vegyipari vállalat, az Unilever, a Nissan, a General Motors. A bankok egyelőre még üzemelnek, csupán a brit Barclay's jelezte, hogy bezárja mind a 65 fiókját az országban.

Amerikában is az óvatosság jelei érzékelhetők a határidős mutatókon, a befektetők tartózkodnak minden nagyobb megmozdulástól, ami miatt a Dow mindössze 0,01 százalékos csökkenésben volt, a Nasdaq 0,13 százalékkal, az S and P 0,12 százalékkal erősödött.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!