3p

A Fed döntéshozói szerint nem túl alacsony a jelenlegi 2 százalékos alapkamat, de a közeljövőben elkezdődhet a kamatemelések időszaka - derül ki az amerikai jegybank tegnap megjelent jegyzőkönyvéből.

Az augusztusi kamatdöntő ülésen a Fed 2 százalékon hagyta az alapkamatot, a jegyzőkönyv szerint a döntéshozók nem érzik túl alacsonynak a jelenlegi kamatszintet, de a következő elmozdulás felfelé várható. A jegybank továbbra is az inflációs nyomásra fókuszál, a hitelezés szigorodása viszont a gazdasági szereplőket és a fogyasztókat egyaránt sújtja.

Az elemzők szerint a Fed egy kis rizikót is vállalt azzal, hogy a sokasodó problémák ellenére változatlanul hagyta a kamatot augusztus elején. Sokak szerint akár már a következő kamatdöntő ülésen megkezdődhet a kamatemelések időszaka. A Fed-nek egyszerre kell megbirkóznia az inflációs nyomással, a lassuló növekedéssel, az emelkedő munkanélküliséggel és a pénzügyi szektor problémáival.

"A legutóbbi ülésen a tagok többsége nem gondolta úgy, hogy a mostani 2 százalékos kamatszint túl alacsony lenne, mivel a bankok a korábbi veszteségek miatt szigorították a hitelezés feltételeit" - olvasható a tegnap megjelent jegyzőkönyvben. Ugyanakkor a jegybank szakemberei hozzáteszik: a következő elmozdulás felfelé várható a kamatszintben. Mindez nem feltétlenül jelenti azt, hogy már szeptemberben emelkedni fog a kamat, csak annyit mondtak ezzel, hogy a kamatcsökkentések időszaka várhatóan véget ért.

A kamatemelések kezdete egyelőre nem látszik tisztán, mivel az időközben megjelenő makroadatok - elsősorban a növekedés és az infláció alakulása - jelentősen befolyásolhatják a Fed döntését. Sok elemző viszont úgy véli, hogy csak a jövő év elején emelkedhet majd először a kamat.

A múlt héten Ben Bernanke, a jegybank elnöke is arról beszélt, hogy a következő szeptember 16-án esedékes ülésen is maradhat a 2 százalékos alapkamat, az év hátralevő részében is kicsi az esély a változtatásra. Ugyanakkor néhányan úgy vélik, hogy a jelenlegi alacsony kamat eltérítheti az inflációt a kívánt pályáról.

A jegyzőkönyvből az is kiderült, hogy augusztus elején egyetlen tag, Richard Fisher, a dallasi jegybank elnöke szavazott a kamat emelésére. Fisher szerint azért lett volna szükség az emelésre, hogy csökkentsék az inflációs kockázatokat, melyek még mindig magasak. Szerinte még mindig felfelé mutató kockázatok vannak az inflációs előrejelzés kapcsán. A Fed döntéshozóinak többsége viszont úgy véli, hogy lassan magától mérséklődni fog az infláció, egyelőre nem kell közbeavatkozni.

Bernanke a múlt héten szintén azt emelte ki beszédében, hogy a nyersanyagárak csökkenése jó jel az infláció szempontjából, de a jövőbeli kilátások még mindig nagyon bizonytalanok.

A Fed-jegyzőkönyv szerint a gazdasági növekedés az idei év hátralévő részében mérsékelt marad, majd jövőre fokozatosan tér magához az amerikai gazdaság. A gazdasági növekedés a második negyedévben 1,9 százalékos volt, ami javulás az első negyedéves 1 százalékhoz képest, de elmarad a várakozásoktól. A felülvizsgált adatot csütörtökön közlik a hatóságok, az elemzői várakozások szerint felfelé fogják módosítani az adatot. A növekedés nagy részét adó lakossági kiadások várhatóan csökkennek majd, mivel a második negyedévben kapott adóvisszatérítések hatása eltűnik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!