3p

Hamecz István szerint a kormány a megtakarítások ösztönzésén gondolkozik. Igaz, megtakarításokat a kormányzatok hosszú távon mindig "imádják", rövid távon viszont a fogyasztás növekedését ösztönzik.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter felkérte a pénzügyi szektor képviselőit, vizsgálják meg azokat a legjobb megoldásokat, amelyek alapján egy értelmes kormányzati, megtakarítást ösztönző program létrehozható - jelentette be Hamecz István, az OTP Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója szerdán. Hamecz István a Piac&Profit konferencián elmondta, ez a felkérés már csak azért is érdekes, mert a megtakarításokat a kormányzatok hosszú távon mindig "imádják", de egyik kormány sem szeretné, ha rövid távon, az ő idejük alatt növelnék a megtakarításokat, inkább azt szeretik, ha az emberek elköltik a pénzüket.

A lakosság 52 százalékának a Gfk és az OECD 2010-es közös felmérése szerint egyáltalán nincs pénzügyi megtakarítása, 63 százaléknak pedig még három hónapra elegendő tartaléka sem - ismertette a vezérigazgató. Ezzel összecseng az alapkezelő pécsi egyetemmel közös felmérésének eredménye is, amely szerint 48 százaléknak egyáltalán nincs megtakarítása, 40 százalék pedig félmillió forintnál kisebbel rendelkezik, ami a preferált megtakarítási célokra - lakásvásárlás, a gyermek jövőjéről való gondoskodás, nyugdíjcélú megtakarítás - biztosan nem elegendő. 

A pénzügyi szféra valamennyi részét képviselő 10 fős munkacsoport külön jelezte, hogy Magyarország súlyos demográfiai kihívás előtt áll, jelentősen megnő az idősek és az eltartottak aránya, ami azért probléma, mert már most is az államtól származik az időskori jövedelempótlás java. Most minden 65 év felettire négy munkaképes korú jut; ha az eltartotti ráta kettő alá esik, súlyos kihívást fog jelenteni, amivel már most foglalkozni kell. A szakértői csoport szerint néhány alapelvet érdemes figyelembe venni: konzisztenssé és kiszámíthatóvá kell tenni a támogatási rendszert, egyszerűnek, átláthatónak verseny- és terméksemlegesnek kell lennie, és költségkorlátokat kell tartalmaznia. 

Fontosnak tartják továbbá azt is, hogy a támogatási rendszer az új megtakarításokat ösztönözze, ne a meglévőket rendezze át. Álláspontjuk szerint nem általában a megtakarítások érdemesek támogatásra, hanem a hosszú távú és rendszeres megtakarítások. Azokat kell ösztönözni elsősorban, akiknek semmilyen megtakarításuk nincs, hogy rendszeresen kisebb összeget megtakarítsanak.

A szakértők a 10 év alatti és feletti általános célú megtakarítások esetén egységes támogatási rendszert alakítanának ki, akárcsak a hosszú távú megtakarítási cél igazolása esetén is. Szükségesnek tartanák a törvényi szabályozás átalakítását annak érdekében, hogy bizonyos termékek bizonyos költségszint felett egyáltalán ne élvezhessenek adókedvezményt, ne legyenek államilag támogattak. Javasolják azt is, hogy egészségpénztárból lehessen egészségbiztosítást venni. A csoport javasolta a munkabérek és az illetmények kötelező bankszámlára való utalását és a költségek kordában tartására a banki alapszámla konstrukció bevezetését. A szakértők felhívták továbbá a figyelmet az állam szerepére a pénzügyi kultúra fejlesztésében.
 
MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!