2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A kedd délutáni erősödés után szerdán elbizonytalanodott a forint a devizapiacon, sőt délutánra megint 281 fölé emelkedtek az euró jegyzések. Ennek több oka van: egyrészt a nemzetközi piacokon is pesszimista a hangulat, másrészt itthon Gyurcsány Ferenc reggeli nyilatkozata befolyásolta a befektetőket.

A szerdai nap első felében még jól tartotta magát a forint, stabilan 278 körül volt az ára, délután azonban ismét meredek gyengülésbe kezdett a negatív nemzetközi hangulatban a fizetőeszközünk. A nap második felében 281 fölé emelkedett az euró árfolyama, ami több eseményre volt visszavezethető.

281,68 forintot kellett adni egy euróért délután fél négy előtt nem sokkal a devizapiacon. Ez ismét jelentős gyengülés ahhoz képest, hogy kedden még 275 környékére jött vissza a magyar fizetőeszköz történelmi mélypontja közeléből. A dollárért 214,18 forintot kellett fizetni a befektetőknek, míg a svájci frank árfolyama 191,40 forint volt.

Kedden még Dominique Strauss-Kahn szavai nyugtatták meg a piacot, ennek köszönhetően tudott erősödni a forint, szerdán azonban ismét több negatív tényező befolyásolta a magyar deviza árát. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök reggel egy interjúban már arról beszélt, hogy az idei GDP-visszaesés várhatóan közelebb lesz a 2-3 százalékhoz, mint a korábban várt 0,9 százalékos recesszióhoz.


Gyurcsány szavai mellett a nemzetközi hangulat sem alakult kedvezően a forint számára: délelőtt a Deutsche Bank kiábrándító negyedik negyedéves eredményeket közölt, majd a nap második felében Amerikából érkeztek gyenge kiskereskedelmi adatok. Ezek hatására a vezető európai részvényindexek komoly bukást produkáltak, és a Wall Streeten is mínuszos volt a nyitás.

A régiónkban sem éppen rózsás a kép: Csehországban szerdán reggel közölték az ipari termelés legfrissebb adatait, melyek csalódást okoztak a szakembereknek. Ennek hatására délutánra már mintegy másfél százalékot veszített a korona az euróval szemben, így az árfolyam elérte a 27,00-ás szintet. Délután 27,053 cseh koronát kellett adni egy euróért, a lengyel zloty pedig 4,166-ig gyengült.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!