2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Pluszban zárt a vezető ázsiai részvényindexek többsége kedden, a kínai tőzsde majdnem három százalékos ugrással vezette felfelé a piacokat. Az indexek tavalyi gyenge éve után a befektetők most a kínai piacban látják a legtöbb fantáziát az idei emelkedésre.

8422 ponton fejezte be a keddi napot a tokiói tőzsde Nikkei 225 indexe, ez 0,38 százalékkal volt magasabb a múlt pénteki záróértéknél. A hongkongi Hang Seng eközben 0,8 százalékkal kapaszkodott feljebb a nap második felére, míg a Shanghai Composite 2,69 százalékkal ugrott feljebb. 1,46 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést a dél-koreai Kospi, a tajvani tőzsde vezető indexe pedig 1,21 százalékot tudott javítani.

Az elemzők szerint jelenleg a kínai részvények árazása a legkedvezőbb, ezért ott várnak komoly emelkedést idén is, illetve esetleg a hongkongi piac követheti a Shanghai Composite indexet, de az sokkal inkább kitett az európai adósságválsággal kapcsolatos problémáknak. Ráadásul keddi hírek szerint komoly reformok készülődnek a kínai tőzsdén, többek között a túlárazott részvénybevezetések ellen lépne fel a hatóság.

A nap nyertese a Yang Quan Coal Industry Group lett, melynek részvényei 10 százalékkal drágultak a kereskedés második felére, de a China Southern Airlines tulajdonosai sem szomorkodhattak az 5,61 százalékos szárnyalást látva. A China Shenhua Energy papírjai 3,92 százalékkal álltak hétfői záróértékük felett, míg a Sinopec 2,02 százalékkal drágult Shanghaiban.

Amerikában hétfőn az Alcoa számaival megkezdődött a negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon, a cég a vártnál nagyobb veszteségről számolt be, azonban becslései szerint idén 7 százalékkal nő az alumínium iránti kereslet a világban. Az amerikai cég gyorsjelentése Ázsiában is felfelé mozdította a szektortársakat: az Alumina 6,85 százalékkal erősödött, míg az Aluminium Corp. of China 3,51 százalékkal ért többet, mint hétfőn.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!