1p

Az idei év harmadik legnagyobb esését szenvedték el a Wall Street vezető tőzsdeindexei kedden.

Miután a hivatalos kínai BMI index augusztusi értéke 3 éves mélypontra zuhant, komoly esés bontakozott ki kedden a világ tőzsdéin. Ennek folyományaként a Dow ipari index 2,84 (470 pont), a Nasdaq 2,94 (140 pont), míg az S&P 500 2,96 százalékot (58 pontot) zuhant.

A New York-i tőzsdék az utóbbi több mint három év legrosszabb hónapját produkálták augusztusban, és a keddi kereskedés lehűtötte azokat a reményeket, hogy az utóbbi néhány hét piaci zűrzavarai után megnyugodnak a kedélyek.

Különösen az olajipari vállalatok részvényei gyengültek: az Exxon Mobil árfolyama 4,2 százalékkal, a Chevroné pedig 3,4 százalékkal esett, így év eleje óta piaci értékük már 22, illetve 30 százalékkal csökkent.

Az olajmamutok árfolyamát alapvetően befolyásoló olaj ára a múlt hét csütörtöki és az eheti hétfői száguldás után kedden nagyot zuhant. A WTI hordónkénti ára 6,48 százalékos, a Brenté 6,21 százalékos mínuszt mutatott nap végére.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!