5p

Megroggyanhat a Fidesz a Novák-botránytól? Kitört a belharc a pártban?
Mi lesz az uniós pénzekkel és a magyar gazdasággal?

Online Klasszis Klubtalálkozó élőben Lengyel Lászlóval -
vegyen részt és kérdezzen Ön is a Pénzügykutató Zrt. vezetőjétől!

2024. február 28. 15:30

A részvétel ingyenes,
regisztráljon itt!

Első ránézésre a vártnál gyengébb negyedéves eredményekről számolt be az OTP csütörtök hajnalban a Budapesti Értéktőzsde honlapján, hiszen a nettó profit mindössze 27,4 milliárd forint volt, miközben az elemzők mintegy tízmilliárddal többre számítottak. A sorok mögé nézve azonban máris látszik egy 15 milliárdos goodwill-leírás, anélkül máris jobban néz ki az eredmény.

10:16

Bencsik László szerint a kormány által tervezett Nemzeti Eszközkezelő költséges megoldás lenne a bedőlő hitelek problémájára. Ugyanis az intézmény egy több ezer fős szervezet felállítását igényelné, ami hatalmas összeget emésztene fel. A vezérigazgató-helyettes hozzátette: az OTP eddig 110 milliárd forintnyi hitelt strukturált át, ami a teljes állomány 5,9 százaléka.  

10:11

Az év elején a bank esetleges terjeszkedési tervekről is beszélt néhány környező országban. "Nyitva tartjuk a szemünket, igyekszünk minden potenciális lehetőséget megvizsgálni, de semmilyen konkrét ügy nincs folyamatban" - mondta ezzel kapcsolatban az mfor.hu kérdésére Bencsik László. 

10:09

Montenegróban az elmúlt 6-9 hónapban jelentős portfólióromlás volt, ennek üteme talán csökkenhet, ugyanakkor a gazdasági mutatók tekintetében nem történt még meg a fordulat. További tőkeemelésre, és hasonló leírásokra nem számít a menedzsment.  

10:04

"Már az év elején látszott, hogy a kockázati költségekben van a legnagyobb bizonytalanság, ez továbbra is fennáll. Most a magyar lakáshitel-portfólión és a román piacon látunk kockázatokat. A magyar portfólió minőségét jelentősen befolyásolja a svájci frank árfolyama, azt viszont nagyon nehéz megjósolni" - mondta Bencsik László.

A vezérigazgató-helyettes szerint továbbra is van esély, hogy a céltartalékolás a tavalyi alatt marad. Amíg nem fog a hitelállomány emelkedni, addig a nem teljesítő hitelek aránya emelkedni fog, teljesen normális dolog, hogy a jelenlegi helzetben néhány adós bajba jut - tette hozzá. 

9:54

"Romániával kapcsolatban az első negyedévben optimisták voltunk, ez most fordult, a román gazdaság az adóemelések, a megszorítások miatt komoly kihívásokkal néz szembe, várhatóan még jövőre is csökkenni fog a gazdaság teljesítménye" - emelte ki a vezérigazgató-helyettes.  

9:52

A nem teljesítő hitelekben ilyen mértékű növekedés utoljára tavaly ilyenkor volt. A magyar piacon 8,4 százalékról 9,1 százalékra emelkedett az arány. 123 milliárddal nőtt a nem teljesítő hitelek összege, ez tette szükségessé a 96,1 milliárdos céltartalékolást. Magyarországon a portfólióromlás döntő része a lakáshitelekhez kapcsolódott. 

9:44

Idén a második negyedévben az új lakáshiteleken belüli részesedés elérte a 28 százalékot, ennek a 86 százaléka már forintban történt kihelyezésre. Tehát már a tiltás előtt is a forinthitelek felé fordult a piac - vázolta fel a bank vezetője. 

9:40

A hitelkamatok csökkentése még nem látszik a kamatmarzsban, a kamatok elengedése 7,6 milliárdos bevételcsökkenést okoz a banknál, de ez a második félévben jelenik majd meg az eredményben.

A hitel/betét arány emelkedése teljes egészében a devizahatás eredménye, az OTP-nek jóval több a devizahitele, mint a devizabetétje. Ha a forint visszaerősödik, akkor ebben a mutatóban korrekció várható - emelte ki Bencsik.

9:37

A működési eredmény főleg a forint gyengülése miatt javult, ez valamilyen szinten a költségek növekedésében is látszik. A nettó kamatmarzs gyakorlatilag stagnált, a magas likviditás miatt igyekeznek kevesebb betétet gyűjteni, ezért nem nőtt a betétállomány olyan mértékben, mint korábban.  

9:34

"Utánaszámoltunk, az IMF és az EU nélkül is kényelmesen finanszírozható a költségvetés. A forgatókönyvünk szerint emellett az államadósság szintje már 3-5 éves távon csökkenő pályára kerül" - mondta az OTP vezérigazgató-helyettese. Bencsik hozzátette: nem látnak nagyon drámai kockázatokat, ha nem száll el az idei és a jövő évi költségvetés.

9:30

A kockázati költségekben látszik jelentős emelkedés, ennek volt köszönhető a 96,1 milliárdos céltartalékolás. Ebből 8 milliárd azért keletkezett, mert a forint gyengülése miatt megnőtt maga a céltartalék-állomány. Ez az utóbbi negyedévekben főleg a külföldi leányvállalatok miatt emelkedett, most viszont egyértelműen a hazai működéshez köthető, a 33-ból 26 milliárd a növekedésben ennek tudható be.

A likviditási pozíció továbbra is brutálisan erős, a likviditási tartalék 5,6 milliárd eró, miközben az egy éven belüli lejárat 1,1 milliárd.

9:25

A bank számviteli eredménye 27 milliárd, de ebben van egy egyedi tétel a goodwill-értékvesztés miatt. Az elmúlt években ezt számviteli, technikai tételként kezelték, de az eredmény értékelésekor a korrigált adózott eredményt veszik figyelembe. Ez megegyezik 2010 első negyedévével, az első féléves eredmény is szinte hajszálra ugyanannyi, mint 2009-ben.

A nettó kamateredményben jelent meg egy 18,3 milliárdos hatás a swap-állományok átértékelése miatt. Ez egy volatilis tétel, a második negyedévben ennek köszönhetően ugrott meg a nettó kamateredmény - vázolta fel Bencsik László pénzügyi vezérigazgató-helyettes.

A montenegrói leánybank miatti értékcsökkenés leírása nélkül a vártnál kicsit kedvezőbb második negyedéves eredményt tett közzé csütörtök hajnalban a Budapesti Értéktőzsde honlapján az OTP. A bank nettó profitja április és június között is 40 milliárd forint felett volt, közben viszont tovább romlott a portfólió. Ráadásul a harmadik és a negyedik negyedévben 29 milliárd forintos hatása lesz a nettó eredményre a már megszavazott bankadónak, azaz az év második felében szinte biztosan romlani fognak a számok.

A kedvező eredmények mellett tovább romlott a bank portfóliója, de erre számítani is lehetett. A 90 napon túli késedelmesen fizető hitelek aránya (NPL-ráta) a portfólión belül 12,4 százalékra emelkedett az első negyedév végén tapasztalt 10,7 százalékról.

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!