3p

A csütörtöki pánikszerűnek tűnő esés csak felvezetés volt a pénteki zuhanás előtt. A hét utolsó kereskedési napján ugyanis fokozódott az eladói nyomás világszerte a tőzsdéken.

Az amerikai tőzsde zárás előtt fél órával közel 500 pontos veszteséget mutatott az egyik legfntosabb index a DJIA 30-as mutató, amely így 16500 pont alá csúszott. Ha figyelembe vesszük, hogy egy nappal korábban 350 pont felett esett a piac, akkor nem túlzás kijelenteni, hogy két egymást követő ilyen mértékű napi veszteségre évek óta nem volt példa, és már-már a 2008-ban kirobbant váság rosszabb napjait idéző időszakot élünk meg. A szakértők egy része nyár eleje óta riogat azzal, hogy jelentős visszaesés következhet, ám néhány gyengébb napot láthattunk csak, trendszerű gyengülésről a mögöttünk hagyott hónapokban nem beszélhettünk. Most viszont azt kell mondani, hogy medve piacról beszélhetünk, vagyis akár tartós lehet az árak csökkenése.

Az elemzők persze megjegyzik, hogy a pénteki kereskedésben technikai és pszichológiai okok is közrejátszottak abban, hogy ilyen mértékű zuhanást láthattunk. Több befektető, legyen szó intézményiekről, vagy magánbefektetőkről kivártak az utóbbi hetekben, hogy merre fordul a piac a kínai események hatására.

A távol-keleti országban ugyanis az utóbbi hetekben úgy tűnt, végleg kidurrant a "tőzsdei lufi". Emiatt a tavaszi rekordértékéhez képest amikor 5000 pont felett is járt a sanghaji tőzsde mutatója péntken már csak a 3500-as értéknél láthattuk. A befektetőket a kínai tőzsdeindex csökkenésénél persze jobban aggasztja a helyi gazdaság lassulása, amely miatt már kormányzati intézkedések is születtek, így például a jüan leértékelésével reagált a kínai kormány.

A fizetőeszköz leértékelésével generált piaci verseny mellett persze az is aggasztó sok nagyvállalat számára, hogy a kínai gazdaság lassulása a helyi vásárlóerőre is negatív hatással lehet. Ez pedig több szektorban is komoly lyukat üthet a társaságok eredményességén, egyebek mellett az autógyárak számára lett kulcsfontosságú Kína, innen származott ugyanis az utóbbi negyedévekben a cégek növekedése.

Nem véletlen, hogy a csütörtöki közel három százalékos zuhanást pénteken hasonló mértékűvel fejelték meg az európai piacok. Az öreg kontinensen a borúlátást az is tetézte, hogy csütörtök este Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök bejelentette lemondását, ami ismét az előtérbe helyzete az országgal kapcsolatos bizonytalanságot, miközben rendkívül feszültté vált a helyzet a két Korea között. Délelőtt egy újabb gyenge kínai adat felerősítette az ázsiai ország gazdaságnövekedésével kapcsolatos bizonytalanságot, míg a világ tőzsdéin estek a nyersanyagárak és gyengültek a feltörekvő országok devizái. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 2,83 százalékos, Frankfurtban a DAX-30 2,95 százalékos, Párizsban a CAC-40 index 3,19 százalékos mínuszban zárt.

Az amerikai piacok végül napi mélypontjukon fejezték be a pénteki kereskedést. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 531 ponttal, 3,12 százalékkal, 16 460 pontra csökkent. Az S&P 500-as mutató 65 pontot, 3,18 százalékot veszített értékéből, és 1971 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 171 ponttal, 3,52 százalékkal zuhant, és 4706,49 ponton zárt.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!