1p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Egyre több cég véli úgy, hogy most érdemes olajrészvényeket venni.

A Credit Suisse elemzői semlegesről felülteljesítőre változtatták a Mol-részvények minősítését, emellett 13 százalékkal megemelték a papírok célárát - írja a Bloomberg.

Az elemzők szerint a mostani gyenge szereplés be van építve az új célárban, ugyanakkor a jövőben jelentős fejlődési lehetőséget látnak az olajrészvényekben. A Mol célárát 30 455 forintra emelték a Credit Suisse szakemberei, ez 13 százalékkal magasabb az eddig célárnál. A magyar olajrészvények már 16 százalékot veszítettek értékükből az év eleje óta.

A Mol mellett a PKN Orlen papírjait is felminősítette az elemzőcég, a lengyel olajrészvények célárát 3,1 százalékkal emelték meg a szakemberek.

Az elmúlt hetekben már a Credit Suisse a második cég, mely pozitív kilátásokat fogalmaz meg a közép-kelet-európai olajszektorra vonatkozóan. Korábban az Erste Bank elemzői vélték úgy, hogy érdemes venni az olajpapírokat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

A rovat támogatója a 4iG