A közlemény felidézi, hogy 2006-ban a Világbank értékelte az általa segített nyugdíjreformokat, és rámutatott a partner kormányok hibáira, valamint saját reformkoncepciójuk hiányosságaira. A legfőbb megállapítások között említették a közlemény szerint, hogy túlbecsülték a tőkefedezeti rendszerektől várt gazdasági hasznokat, elsősorban a tőkepiacok fejlesztésének gazdasági növekedésre gyakorolt pozitív hatását.
A Századvég összegzése szerint emellett nem nyomatékosították a második pillér állami szabályozásának fontosságát, valamint a nyugdíjrendszer adminisztrációjának hatékony megszervezését. Továbbá nem tudatosult a kormányzatokban, hogy a tőkefedezeti rendszerre való fokozatos áttérés rendkívül fegyelmezett költségvetési politikát igényel. A nyugdíjtőke felhalmozása hiányt okozott az állami nyugdíjrendszerben, ami nem finanszírozható adóssággenerálással.
A Századvég közleményében olvasható: ez utóbbi alapelvet a magyar kormányok sem tartották be, így a tőkefedezeti rendszer bevezetése miatt kieső járulékbevételek az államadósság növekedését okozták. 2010 októberéig 2500 milliárd forint befizetés érkezett a magánpénztárakba. Ezek a befizetések hiányként jelentkeztek az állami nyugdíjkasszában, amit a már amúgy is komoly költségvetési deficit miatt a kormányok államkötvény-kibocsátással finanszíroztak.
A 2500 milliárd forintnyi adósság kamatterhe 1998 óta összesen 1050 milliárd forint. Így a pénztárak működési költségeinek levonása után a 2500 milliárdnyi járulékbefizetés fennmaradó részének 1050 milliárd forint hozamot kellett volna termelnie ahhoz, hogy a rendszer nemzetgazdasági szinten ne okozzon vagyonvesztést. Ez sajnos nem sikerült. A magánpénztárakban felhalmozott vagyon értéke ma 3050 milliárd forint, azaz mintegy 500 milliárddal kevesebb a járulékbefizetések miatt keletkezett államadósságnál és kamatainál.
A Századvég Gazdaságkutató kitér arra, hogy az 500 milliárd forintos veszteség alapvetően két ok miatt állt elő: egyrészt a magánnyugdíjpénztárak költségeit limitáló szabályozás késve született meg, és túl engedékenynek bizonyult, másrészt a befektetési portfolióra vonatkozó szabályozás a részvénypiacok fellendülésének idején alacsonyan határozta meg a részvényhányadot, majd a részvények arányát éppen a 2008-as pénzügyi válság kitörése előtt kellett a pénztáraknak megemelniük.
A közlemény szerint a szabályozás tökéletlensége tehát nagyban hozzájárult az alacsony hozamokhoz, és a magas működési költségekkel együtt vezetett az említett 500 milliárdos veszteséghez. Példaként egy olyan személy, aki a magánpénztári rendszer indulása, 1998 óta folyamatosan az épp aktuális átlagbér után fizetett járulékot, 10 százalékkal több nyugdíjtőkét halmozhatott volna fel, ha befizetéseit egy ugyanilyen költségű rendszerben kizárólag magyar állampapírokba fektették volna.
A közlemény kitér arra: az alacsony hatékonyság miatt kétségtelen, hogy a második pillér működését alapjaiban kell átgondolni. A nyugdíjrendszer fenntarthatósága nem a pillérek számán múlik. Hasonlóan, az optimális megoldás tőkefedezeti és folyó finanszírozás mellett egyaránt megvalósulhat.
Az egyéni számlás rendszer létrehozása pontos elszámolást tesz lehetővé, emellett azonban biztosítani kell a már felhalmozott megtakarítások elválasztását a folyó költségvetéstől. Ügyelni kell arra is, hogy a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos intézményi változtatások ne okozzanak nagyobb kárt az üzleti környezetben, mint amekkora előnyök várhatók az átalakítástól - olvasható a Századvég Gazdaságkutató Zrt. összeállításában.
MTI
