Felizzottak a kedélyek az ingatlanadóval kapcsolatban, hiszen sokan egy újabb sarcnak gondolják, pedig Nyugat-Európa számos országában a dolog tulajdonképpen jól működik. Igazán akkor lehetne a dolog hatékony, ha – mint ahogy egyes tervek szerint a későbbiekben ezen az úton indulna el a kormányzat – az ingatlanadóért cserébe a munkát terhelő adók csökkennének.
Persze kétkedők és kiskapuzók ezúttal is akadnak, és nem is teljes mértékben alaptalanul. Ingatlanadót ugyanis háromféle módszer alapján is ki lehetne vetni, ám mindegyiknek vannak hátulütői.
Övezetalapon?
Az egyik legegyszerűbb megoldás, hogy a luxusadóhoz hasonlóan értékövezeteket hoznának létre, és ezek alapján egyfajta átalány-jelleggel kerülnének megadóztatásra az ingatlanok. Nagy hátránya a dolognak, hogy igazságtalan – egy-egy utcán belül is eltérő lehet a lakások piaci értéke, elég arra gondolni, ha egy lakótelepi ház és egy új építésű beruházás van egymással szemben, de még az elit budai utcákban is nagy különbségek lehetnek állapottól, fekvéstől, alapterülettől függően.
Nem beszélve arról, hogy bizonyos helyszíneken még egy házon belül is más-más a lakások értéke, a Duna parti területeken például előfordul hogy feleannyit ér az utcára, mint a folyóra néző ingatlan, és akkor még nem is beszéltünk a földszint-magasemelet közti árkülönbségekről. Noha valóban ez az egyik legegyszerűbb mód, valószínűleg számos tiltakozást, illetve „ellenbizonyítást” vonna maga után, ráadásul a luxusadó esetében nem is igazán működött ez a fajta besorolás.
Négyzetméteralapon?
Fizessen többet, akinek nagy a lakása! – lehetne a mottója ennek a vezérelvnek, ám megint csak beleütközünk a helyszín problémájába. Egy kőbányai, 80 m2-es panellakás értéke meg sem közelíti mondjuk egy 45 m2-es, ámde jó elhelyezkedésű V. kerületi ingatlanét – így az a helyzet állhatna elő, hogy a kisebb forgalmi értékű lakás után kellene többet fizetni. (Arról nem is beszélve, hogy bizonyára ahol csak lehet, indulnának a lakásszétválasztások, legalábbis papíron).
A négyzetméter-alapú adóztatás akkor működhetne jól, ha legalább egy utcára vonatkozó korrekciós szorzóval számítanák ki az adómértéket, ami figyelembe venné a fenti sajátosságokat. Persze jó kérdés, hogy ki, és milyen módszerrel állapítaná meg ezeket a szorzókat.
Értékalapon?
Talán a legigazságosabb megoldás az értékalapú ingatlanadó bevezetése lenne – ehhez azonban arra lenne szükség, hogy létezzen egy olyan adatbázis, ami legalábbis közelítőleg számon tartja az ingatlanok piaci értékét. Ilyen viszont jelenleg nem igazán létezik, az Illetékhivatalnál lévő adatsorok talán alkalmasak lennének, de ott éppen az illeték kikerülése miatt közölt „fal” vételárak torzíthatják el a képet. Az mindenesetre biztosnak tűnik, hogy néhány hónap alatt nemigen lehet működőképes adatbázist létrehozni.
Az mindenesetre az eddigi adótervekhez képest pozitív fejlemény, hogy azon tulajdonosoknak, akik sokallják a megállapított adóterhet, lehetőségük lesz ellenbizonyításra, mely során bemutathatják, hogy ingatlanuk kevesebbet ér. Ezzel minden bizonnyal – ha valóban ebben a formában véglegesedik a javaslat – az értékbecslő cégek meglehetősen jól fognak járni. Mivel azonban konkrétum egyelőre nincs, az aggódó lakástulajdonosok abban reménykedhetnek, hogy vagy az egész újra feledésbe merül, vagy pedig vállalható mértékű kulcsokat dolgoz ki a pénzügyi vezetés.
